Kicsit olyan, mintha manapság kisebbségi komplexus nyomná a „mi autónk” gyártóját.
Miközben mindenki „downsizing”-ol, a Suzuki úgy gondolja, hogy majd most a piac fölé nő – szó szerint. Az olcsó, méretében aprónak számító, de nagyon megbízható gépkocsikat kreáló cég elkezdett egy másik ösvényen járni. Előbb az új Swift, majd a Kizashi, most meg az XL7… A kérdés, hogy vajon igénylik-e az emberek ezt a fajta arculatot is?

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
Suzuki, ami XL és még 7 is? Mi lehet ez, honnan jött? Nos, a modell előéletéről inkább nem írnék regényeket, a lényeg, hogy elég ambivalens körülmények közt került hazánkba negyven példány ebből a behemótból. Annyit még elárulok, hogy nem egy vadonatúj gépről van szó, mert a tengerentúlon már régebb óta (2008) kapható, ráadásul Kanadában gyártották. Igazából az egyetlen bajom az autóval a teszt során ez az egyetlen tény volt, hiszen nem az öreg kontinens lakóinak álmodták meg ezt a modellt.

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
Így nem is szeretném szidni, mert egy másik piac igényeinek kielégítésére készült, és nyilván az S-betűs gyártó sem jókedvében hozta át az ott megmaradt darabokat Európában való eladásra. Ez egy más életérzés, amibe belekóstolni nagyon kellemes.
Megosztás
A külső amerikai szemmel nézve átlagos, európaival inkább fura, bár személy szerint például az első lámpák rendhagyó formája tetszett, tehát nem feltétlenül negatív értelemben fura az öltözék. Mérete hatalmas: majdnem 5,1 méter hosszú, 1,75 méter magas és 1,84 méter széles, ez utóbbit leszámítva akkora, mint egy Q7-es Audi, ami viszont csak öt személyes (mert az XL7 nevében a 7-es bizony az ülések számát jelenti, méghozzá mindet bőrből).

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
Ennek ellenére kanyarodni, parkolni könnyű vele. Különösebben érdekes íveket, vonalakat nem figyelhetünk meg, bár ebben a tesztmodell matricázása is szerepet játszik. A 17 collos króm felnik parányinak tűnnek, viszont így a ballonos gumik nagyon jól nyelik az úthibákat, mivel amúgy sem épp versenyzésre termett a gép.

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
Az emberek arcára viszont nem gúnyos mosoly, sokkal inkább egyfajta döbbenet ült ki a teszt során, ami talán a matricázásnak, lehet a V6-os hangjának, de legvalószínűbb, hogy a méretnek és a vele járó S-emblémának köszönhető. Ismerőseim közül senki sem szidta külsejét, sőt volt, aki egyenesen szépnek nevezte. Bár nyilván, nem azért venne az ember ilyen autót, hogy elismerő tekintetekre leljen, mégis jó érzéssel tölti el a benn ülőket, hogy egy olyan tiszteletet parancsoló járműben lehetnek, amely márkaneve annyi viccelődést tűrt el az elmúlt évek folyamán. Tehát bátran mondom: külsőre egy büszkén vállalható Suzukival van dolgunk!
Megosztás
Ezek után szemléljük meg a belsőt! A beszállás kényelmes: sem görnyedni, se felmászni nem kell, hogy helyet foglaljunk bőrfotelünkben, de a vételárhoz képest hiányérzetünk lehet pár dologgal kapcsolatban (igaz, Amerikában fele ennyibe sem kerül ugyanígy, ugyanez a modell), melyet az utólagosan, de gyárilag beépített Alpine színes, érintőképernyős fejegység sem feledtet.

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
Igazából van minden földi jó az autóban, mégis a kidolgozás, az apró részletek, maga a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után. Ilyen például a négy elektromos ablak, melyből csak a vezetőé automata, vagy a klíma, aminek hőmérsékletállító gombjára Fahrenheitben van felfestve a hőfok.

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
Emellett sok jópofa extrával is fel van szerelve hatalmas négykerekűnk: tolatókamera (melynek képe a középső visszapillantóban jelenik meg) a tolatóradar hiányával együtt is elég pontos parkolást tesz lehetővé. Van DVD-játszónk tetőbe integrált képernyővel, mely a hátsó sorokban ülőknek jól látható képet ad. Kis apróság, de soronként egy 12V-os szivargyújtó aljzat is rendelkezésünkre áll, illetve sok italtartó mindenütt. Fejből nem is tudom megmondani, hogy pontosan mennyi, de kb. annyi, ahány személyes az autó.

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
Ha már a helyeknél tartunk, az van ám a csomagoknak olyannyira (persze nem hét fővel), hogy ha lehajtjuk mindkét üléssort, akkor szabályosan egy kétfős ágyat kapunk, számszerűsítve ekkor 2695 liter akárminek jut hely.
Megosztás
Menetközben minden kicsinek tűnik a külső világból a magas karosszéria miatt. A motor nagyon csendes, szépen közlekedve szinte semmi hangja, csak padlógázra hördül fel úriasan, és ekkor érezteti, hogy ez egy majd’ 260 lovas V6-os, nesze neked turbólyuk meg kerregő dízel és kereplő kis feltöltős-benzines, így is van 330 Nm-es nyomaték a motor túlhúzása nélkül!

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
A hangszigetelés olyannyira jó, hogy 120-nál halkan lehet beszélgetni, persze lehúzott ablakoknál a két krómozott kipufogó szépen tud szólni egy kisebb gázadásra is. A futómű és a fék is amerikaias: mindkettő igen puha és lágy, de ez nem azt jelenti, hogy a négy tárcsafék vész esetén nem tudja megállítani az üresen is több mint két tonnás járművet. Az úthibákat pedig úgy nyeli, mintha nem is lennének! Sose kellett félve azt néznem az úttesten, hogy hol van egy kisebb vagy nagyobb kátyú, mert ennek az autónak nem számít. Nagyon finoman halad szinte bármilyen útfelületen.

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
Mérete ellenére valójában élmény vezetni az autót, amit az ötsebességes automataváltó se ront el. Kézzel is lehet a fokozatokat pakolgatni, de felesleges, mert pont jól ráérez a vezetési stílusra a robot is, nem töpreng sokat, és ha kell, alacsonyan tartja a fordulatszámot.

Suzuki XL7 3.6 V6 - Galéria!
A fogyasztást már kevésbé, de ekkora súly-benzinmotor párosítástól ne várjunk csodát. Pláne ha ehhez az összkerékhajtást is hozzávesszük. Ha legalább öt emberrel utazunk, akkor már nem olyan vészes az egy emberre jutó fogyasztási érték, de városban 15 liter alatt nehéz kijönni vele. Ebben azért jó érzés is lehet, hogy nem a piac legolcsóbb, legpuritánabb, legspórolósabb autóját vettük meg, mert nincs szükségünk a spórolásra, és megengedhetünk magunknak (családdal együtt vagy anélkül) egy kompromisszumokat keresni nem is próbáló hétszemélyest. Az autót egyetlen felszereltséggel kínálja a Suzuki, 13.534.250 forintos áron, ez már metálfényezéssel (150.000 forint) együtt értendő.
Megosztás
Valójában elégedetten ülhetünk bele minden alkalommal hatalmas gépkocsinkba, mert kényelemben és biztonságban tudhatjuk magunkat, nem beszélve a megbízhatóságról, melyről a Suzuki mindig is híres volt, és ezt az autót még le se meri majd nézni senki. Számomra a teszt végén legalább akkora élményt jelentett ez az autó, mint amekkora, s amelyre azt mondhatjuk: jogosan kapta a „Limited” kiegészítést, mert az biztos, hogy ebből nem fog minden nap szembe jönni velünk öt-tíz darab. Köszönöm Suzuki, köszönöm XL7!
A tesztet írta és fotók: Kőrössy Balázs
Megosztás