Teszt
Suzuki Grand Vitara 1.9 DDiS – Így kell fogyasztani!

A legkisebb Vitarát próbáltuk a legerősebb dízellel. Így pedig mindenki jól járt.

Néhány hónappal ezelőtt, amikor a 2.4-es Grand Vitaráról írtam, sokaknak nem tetszett az általam említett 18.5 literes átlagfogyasztás. Pedig annyi volt, akár tetszik, akár nem. Bitang nagy benzin, drabális kasztni, összkerék, amit általában padlógázon kínáltam. Éppen ezért a legerősebb dízelt is, szintén összkerékkel, apró kis kocka kasztnival. És láss csodát: tíz literrel kevesebbet evett!

Fényképeken a terepre szánt Vitara - galéria!

A háromajtós Vitara jóformán tengelytávjában más, mint az általunk korábban tesztelt ötajtós monstrum, ez mégis mindent megváltoztat. Az autó szélessége és magassága megmaradt, a két oldalsó ajtóból egy eltűnt, miközben a hátsó továbbra is oldalra nyílik, mint a hűtőszekrény a konyhában. Valahogy az az érzésem támadt, hogy ez a kis háromajtós (nézzék el nekem, hogy a teszt során végig a „kis” jelzővel illetem az autót, ez egyáltalán nem negatívum!) az igazi terepre való, fürge fenegyerek, az ötajtós, extra hosszú kivitel pedig a lomha, nagyjából városi használatra megfelelő divatautók egyik legolcsóbb változata.

Fényképeken a terepre szánt Vitara - galéria!

A háromajtós Vitarával városban is élmény furikázni, fordulóköre méterekkel kisebb, mint nagyobb testvéréé, nem kell minden egyes fordulót Y-nal megtenni, és ez akaratlanul is kihatással van a sofőr komfortérzetére. A szélessége ugyanakkor megmaradt, de ez nem zavar senkit, ugyanolyan kényelmesen terpeszkedtek mellettem az utasok (hátul persze már nem), mint az ötajtósban. Mivel az autó két üléssorához ezúttal csak két ajtó társul, a háromajtós Vitara sem bújhat ki a háromajtós autók átka alól, miszerint a ki-be szállást mindenki megszívja.

Fényképeken a terepre szánt Vitara - galéria!

Beszálláskor a sofőr és a jobb egyben ülő száll be utoljára, kiszálláskor elsőként, az ülések pedig minden egyes ilyen manővernél elvesztik a legutóbbi induláskor már kellemesen beállított pozíciókat, mivel nem jegyzik meg előző állásukat. Ezt leginkább a sofőr érzi meg, a háromajtós Vitara mentségére legyen mondva, hogy a háttámla állítása hál’ Istennek nem a sok típusban utált, ököllel tekerős megoldással történik. És hogy milyen az élet hátul? Szó se róla: a tengelytáv csökkenését a hátsó lábtér és a csomagtér között körülbelül fele-fele arányban osztották el, picit talán az utasok javára.

A hátul utazók szerint az ülések két személyre majdnem olyan kényelmesek, mint az ötajtósban (igaz, a bőr itt már hiányzott a képből), ha hárman ülnek be, már csúnyán kisautós életérzést áraszt. Ez adódhat abból is, hogy az üléssor mellé a tervezők mindkét oldalra (véleményem szerint a hátsó kerékjárat magasságába) egy-egy kartámaszt építettek, amelyben külön hangszórók és pohártartók is helyet kaptak. Ez roppant figyelmes megoldás, a hátul ülők értékelték is. A lábtérre sem nagyon panaszkodtak, bár azt kijelenthetjük: nem lehet összehasonlítani az ötajtós foteleket megszégyenítő kényelmével.

Fényképeken a terepre szánt Vitara - galéria!

Az autó csomagtere a vicc kategóriába tartozik, alapterülete körülbelül három egymás mellé fektetett laptopnak elegendő, mélysége alig alkarnyi, tehát ne is álmodjunk róla, hogy a kellő magasság és szélesség ellenére akár egy felültöltős mosógépet el tudunk cipelni vele. Egyszerűen itt a hátulütője a rövidebb tengelytávnak: a csomagtér szélessége megmaradt, mélysége azonban említésre sem méltó. Mindez úgy, hogy azért a Vitara kívülről meglehetősen termetes jószág látszatát kelti, amelyhez sokkal nagyobb csomagteret képzelne az ember.

Fényképeken a terepre szánt Vitara - galéria!

A belső térben a bőrözött fotelek kivételével minden ismerősként, változatlanul köszön vissza: a műszerfal, a számlapok, a kormány, az ajtókárpitok, a középkonzol, a rekeszek, a kapcsolók, a váltó. Így róluk nem is érdemes sokat beszélni. A számlapok továbbra is fehér és piros színekkel villognak, a műszerfal és a kormány tipikus Suzuki, rekeszekből továbbra sincs hiány, a váltó pedig egy az egyben ugyanaz, mint a benzinesben.

Fényképeken a terepre szánt Vitara - galéria!

Itt nem bántott annyira az a nyers egyszerűség, ami az ötajtósban is volt, hiszen ezt az autót terepre szánt járműnek könyvelem el. Amelynek a váltója olyan puritán, amennyire csak lehet. Lassú tempónál, amikor az embernek másodpercei vannak a fokozatok közötti nyugodt, megfontolt váltásra, semmi baj nincs vele. Izomból kell fogni ugyan, de viszonylag könnyen kapcsolható, az alkarnyi rángatás nem annyira bántó, mint sportosabb vezetési stílusnál. Ott már fáj, hogy a fokozatok között leszakítom a karomat, ráadásul sokszor csak izomból tudom bepréselni hármasba vagy ötösbe az áttételt. A kettessel és a négyessel nincs gond.

Városban nem sok hasznát vesszük a kapcsolható összkeréknek, terepen, domboldalon már annál inkább. Mindössze másfél tonnát (megpakolva is maximum két tonnát) mozgatunk négy kerékkel, már alacsony fordulatnál kőkeményen érkező 300 Nm-rel. Ez pedig olyan érzést kelt a sofőrben, hogy mindent ő ural, mindenhol átmászik a géppel, nincsenek akadályok. Ezt még megdobom egy király terepgumival, és teljes az extázis. Ehhez tegyük hozzá, hogy a Suzuki ezúttal nem egy benzines szívvel szeretné velünk éreztetni az off-road élményét, hanem az 1.9 DDiS négyhengeres dízellel.

Fényképeken a terepre szánt Vitara - galéria!

Amely bőven elegendő ehhez a testhez és tömeghez, amely 1500-as fordulatszámtól tiltásig kínálja a maximális nyomatékot, amely a gázpedál legapróbb rezzenésére is reagál, sportos, padlón autózós stílusban pedig egy megvadult ménes erejével ráncigál arra, amerre tereljük. Nincs kétség afelől, hogy a háromajtós Vitara sikere az erőforráson áll vagy bukik. És a legerősebb dízellel egyértelműen áll. Pompás, az autó legszerethetőbb része, amelynek értékéből még a puritán váltó sem von le semmit.

Fényképeken a terepre szánt Vitara - galéria!

Terepen és városban egyaránt meghajtottuk az ezüst nyilat, egy hét alatt az 55 literes teli tankkal 450 kilométert tettünk meg, plusz-mínusz néhány kilométer, amely engedi elhitetni velünk a számítógépen kiírt 7,9 literes átlagfogyasztást. Mindezt sportos vezetési stílussal! Az autó alapára a jelenlegi egymillió forintos kedvezménnyel 5,132,000 forint, amely az 1.6-os benzinessel szerelt háromajtóst takarja. Az általunk tesztelt dízelért 6,387,500 forintot kell leszurkolni, ami elsőre soknak tűnhet, ha városi terepautóként nézzük. Ha viszont az off-road élményét, valamint a rövid tengelytáv és a bámulatos motor kettősétből kínálkozó terepezési lehetőségeket tartjuk szem elől, az autó abszolút megéri az árát. Ilyen élmények mellett pedig olyan, mintha az autóba szinte nem is kellene tankolni. A terepezőknek egyetlen szóval: főnyeremény!

A tesztet írta: Pirisi Zsolt
Fotók: Sütő Péter