Az 5008 egy kellemes szükségmegoldás a Peugeot-tól. Azoknak, akiknek nem elég az öt ülés.
A Peugeot az autógyártók egyik legszínesebb modellpalettájával büszkélkedhet az utóbbi években. Sorra érkeznek az új modellek, a 206-ost leváltja a 207, a 307-est a 308, megszületik az 1007, majd a 3008. Készül nyitott tetős, legördül a sport verzió, jönnek a kisebb-nagyobb kombik és egyterűek, a legújabb RCZ-vel pedig már a sportautós szegmensbe is belekóstoltak a franciák. És végezetül itt az 5008, melyet a 3008 és a Partner Tepee közé pozícionáltak.

Kissé unalmas lett szegény - Fotó: Sütő Péter
A Peugeot elmondhatja magáról, hogy az autóvásárlók igényeinek hatalmas százalékát maradéktalanul kielégíti, mindenféle kivitel található a palettán, mindenféle méretben. Így az 5008 megszülésének célja véleményem szerint nem az volt, hogy tömegével vonzza a vásárlókat a márkához, mert azok már megvannak. Valami egészen apró, eltörpülő kis szegmensbe, a hétüléses egyterűek közé kívánt ezzel a modellel beférkőzni a Peugeot, oda, ahová a konkurensek (Renault Scénic, Opel Zafira, Citroen Picasso) már évekkel ezelőtt benéztek.
Hétüléses autója van a Peugeot-nak, teszteltük is a Partner Tepee személyében. Egyterű családi autója is van, a 3008. Akkor mégis minek nekünk az 5008? A válasz a különlegességben és a maximumra való törekvésben keresendő. Hiszen ha simán családi autóra vágyunk, a 3008 minden igényt kielégít. Az 5008 azoknak készült, akik hangulatos egyterűre vágynak, ámde ötnél több főből áll a család. Nem is lehet tagadni: az 5008 a 3008 megnyújtott változata, amely a harmadik üléssorban teljesedik ki.

Azoknak, akik hangulatos egyterűre vágynak - Fotó: Sütő Péter
A 3008 gyönyörű lett, hatalmas újításként robbant be a köztudatba felsőkategóriás limuzinokat idéző középkonzoljával és belsejével, melyhez még panorámatető is dukált. Az 5008 ugyanez akar lenni, csak egyhangú optikával, a 3008-ra megszólalásig hasonlító belső térrel, plusz két üléssel és számtalan választható erőforrással. Mert minek mindent túltervezni? Egyterű családi autónak ott a 3008, akinek ez a létszám miatt kevés, annak itt az 5008. Kevésbé színes családtag, de praktikus és szerethető. És még a hétüléses egyterűek közé is benéztünk.
Megosztás
Mi tagadás, az 5008 kissé unalmasra sikeredett kívülről. Úgy érzem, a franciák alapvetően a 3008-ban gondolkodtak hosszú hónapokon át, majd amikor az hatalmas sikert aratott, egy valamivel hosszabb verziót is összedobtak a gyárban, leegyszerűsített külsővel. Az első fényszórók unalmasak, az őket összekötő hűtőráccsal vonalat lehetne húzni, az övvonal négy és fél méteren át törésmentes, az egyetlen izgalmi pont a hátsó fényszórók kialakítása, és az oldalablakok alján végighúzódó króm dizájn megtörése.

Végre egy kis izgalom - Fotó: Sütő Péter
Belülről a 3008 szintjét hozza a legnagyobb Peugeot egyterű. Kényelmes, fotel méretű ülések, jó hosszú ülőlapokkal, kevéske oldaltartással és puha borítással. A volán mögé huppanva még a sokadik napon is úgy éreztem, hogy egy űrhajóba szállok be, az üléshez képest annyira magasan kezdődik a középkonzol, annyira távol van a panorámatető, az első szélvédőhöz pedig némi túlzással még a hang is csak másodperces késéssel érkezik meg. Egyszerűen hatalmas.
Tetszik az 5008 műszerfala, kis számokkal operál nagy felületen, ezáltal átlátható, és a színek is kellemesek. Piros, fehér, narancssárga és zöld, az égősor azonban egyáltalán nem zavaró. Sőt, inkább kellemes a szemnek. A középkonzol meredek ívben dől az üléssorok felé, és bár minden átlátható, könnyen értelmezhető, a hatalmas méretek okán mégis kissé távol van a vezetőtől. A fejegység távolabbi feléhez erőteljesen nyúlni kell, még szerencse, hogy az asztal méretű középboksz közepére helyezett manuális váltó miatt jobb karunkat alapban jobb előre helyezzük. A távolság inkább csak a robotizált automata esetében volt zavaró, itt nem annyira.

Egyébként vonalzóval rajzolták - Fotó: Sütő Péter
Az autó árán felül 31 ezer forintért kaphatjuk meg a dönthető utasüléseket, 125 ezerért a panorámatetőt, a harmadik üléssort jelentő plusz két ülés felára pedig 150 ezer forint. Nem is értem, miért nem szériatartozék, hiszen a típus alapban a hét személyről szól. A második üléssor három eleme egyenként csúsztatható és dönthető ezért a minimális felárért, a harmadik üléssor pedig néhány mozdulattal a padlóba rejthető. Elképesztő az 5008 belső terének variálási lehetősége, valamint a megszámlálhatatlanul sok tároló rekesz, melyekből jó pár a szőnyeg alá, az ülések alá is került.

A márka legnagyobb hétüléses egyterűje - Fotó: Sütő Péter
A csomagtérre nem jó szó a hatalmas. Lehajtott hátsó üléssorral inkább a kolosszális, monumentális és elképzelhetetlen szavak jutnak eszembe. Elképzelni sem tudom ugyanis, hogyan lehet ezt a csomagteret megtölteni áruval, csomaggal, hacsak nem egy szekrényt kell hazacipelnünk az áruházból. De nyilvánvalóan nem azért veszünk egyterűt, hogy költöztetési bizniszbe kezdjünk vele. Még akkor sem, ha szinte az egész lakás beférne hátulra.
Megosztás
Korábban már teszteltük a típust az 1.6 literes dízel 110 lóerős változatával, robotizált automataváltóval. Akkor az a váltó nem nyerte el a tetszésem, még szerencse, hogy Gio sajátította ki magának az autót, és ő írt róla később. Jelen tesztünk alanyát már a PSA jól megszokott, hatsebességes manuális váltójával kaptuk, az 1.6 dízel helyett azonban a motortérben ezúttal az erősebb, 2.0 literes HDi FAP tombolt. 150 lóerővel. Ez pedig már tetszett.

Szokatlanul tempós a 150 lovas dízellel a 4,5 méteres doboz - Fotó: Sütő Péter
A kétezres dízel által nyújtott 150 lóerő bőven több annál, mint amit egy hétszemélyes egyterűtől elvárna az ember, pláne, hogy ehhez a teljesítményhez 340 Nm forgatónyomaték társul. Az 1,6 tonnás autó katalógus szerint 9,9 másodperc alatt van fenn százon, ez pedig kegyetlen egy olyan autótól, amelyben alkalmanként öt gyermek utazik. Dinamikusra sikerült, talán túlzottan is, persze elképzelhető, hogy megpakolva, tele emberrel már korántsem olyan fürge jószág, mint velem, egyedül a teszthét alatt.

Peugeot 5008 2.0 HDi - Fotó: Sütő Péter
A váltó hiába a megszokott hatsebességes manuális áttétel, fülig érő szájjal kapcsolgattam a városi dugóban a robotizált automata ügyetlenkedése után. Az elektromos kézifékkel semmi problémám nem volt, tudni kell használni, nem egy bonyolult szerkezet. Okos, leállásnál ügyesen megfogja az autót, és finom gázadásra már old is. Szerettem.

Kolosszális, monumentális és elképzelhetetlen - Fotó: Sütő Péter
A dinamikus teljesítmény ugyanakkor időről időre elfeledteti a sofőrrel, hogy egy drabális homlokkal szerelt, négy és fél méter hosszú egyterűben ül, és nem egy laposabb kombiban. Így megesik, hogy a kelleténél nagyobb tempóval érkezünk meg a kanyarokba, és csak akkor döbbenünk rá, hogy doboz van mögöttünk, amikor rárántjuk a kormányt az ívre. Kanyarokban ugyanis érezhető az 5008 magas felépítése, rendesen billeg a kasztni, a futómű azonban magabiztosan tart, és megfogja a szekrényt, ha elindul idegesen a külső ív felé.
Megosztás
Katalógus szerint az általunk tesztelt kétezres dízelnek 7,4 litert kellett volna fogyasztania városi száz kilométeren, 5,7-et vegyesben. Nálunk 8,5 litert kért városban, kereken 6,0 litert vegyes használatnál, ez pedig elfogadható egy ekkora autótól, ilyen dinamizmussal. Az 5008 alapára 5,265,000 forint, a kétezres dízel 150 lóerővel 7,025,000 forinttól indul – Premium felszereltséggel. De erre azonnal rátesszük a plusz két ülést (150,000 forint), a dönthető utasüléseket (31,000 forint), a tolatóradart (83,000 forint), a panorámatetőt (125,000 forint), valamint a metálfényezést (104,000 forint), tesztautónk így 7,518,000 forintban áll meg.

A sokadik napon is úgy éreztem, hogy egy űrhajóba szállok be - Fotó: Sütő Péter
A Peugeot szépen illesztette be az 5008-at a 3008 és a Partner Tepee közé, a hétszemélyes egyterűk szegmensébe, amellyel egy újabb modellel bővült a paletta, de a 3008 okán különösebb értelme csak akkor van, ha ötnél több tagú család, vagy ha költöztetni akarunk. Akkor viszont egy életmentő, kiváló társ a hétköznapokban.
A tesztet írta: Pirisi Zsolt
Fotók: Sütő Péter
|
Peugeot 5008 2.0 HDi FAP
|
|
Méretek
|
|
Hosszúság
|
4529 mm
|
|
Szélesség
|
1837 mm
|
|
Magasság
|
1639 mm
|
|
Tömeg
|
1593 kg
|
|
Üzemanyagtartály mérete
|
60 liter
|
|
Motor
|
|
Hengerűrtartalom
|
1997 ccm HDi FAP
|
|
Max. teljesítmény
|
150 LE
|
|
Max. nyomaték
|
340 Nm
|
|
Menetteljesítmény
|
|
Végsebesség
|
195 km/h
|
|
Gyorsulás 0-100 km/h
|
9,9 sec.
|
|
Fogyasztás
|
|
Átlagfogyasztás, katalógus
|
5,7 liter/100 km
|
|
Átlagfogyasztás, a teszt alatt
|
6,0 liter/100 km
|
|
Árak
|
|
Alapár
|
5,265,000 Ft
|
|
Alapár a tesztelt motorral, felszereltséggel
|
7,025,000 Ft
|
|
A tesztelt modell ára
|
|
Megosztás