Lefotóztuk és kiraktam a falra. Hogy soha ne felejtsem el.
Rögtön, azonnal, itt az első sorban megragadom az alkalmat, hogy elsőként szóljak a Peugeot illetékeseinek: amennyiben feleslegessé válik a 207 RC tesztautó, és csak a helyet foglalja a parkolóban, az első szóra rohanok érte és elhozom magammal – mondjuk ötöd áron.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
Imádom a sportos autókat, alacsonyabb fogyasztásuk okán talán még a sportautóknál is jobban. A dinamikus autó nem arról ismerszik meg, hogy kétszer szélesebb, mint magasabb, húszcollos kerekein 315/25-ös gumik feszülnek, vagy hogy a motorterébe kétszer belefér az utastér. Legfőbb jellemzőinek a hatalmas oldalsó ajtókat, az ablaksötétítést, a kellemes hangon duruzsoló kidörgő rendszert és a fényezéshez patentul passzoló felniket mondanám, melyekhez már csak egyetlen opció kell: a szerethető teljesítmény. Vagyis a 207 RC.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
Meglepetésként ért a hír, miszerint nem a régebbi tűzpiros, hanem a modellfrissített 207-es legerősebb változatát kapom kézhez egy hétig, amelyet így az elsők között tesztelhettem a hazai kollégák közül. Legalább ekkora meglepetés volt az is, amikor az előre megbeszélt időpontban a Peugeot munkatársától megtudtam, hogy az autó farát darabokra törték a rakparton, így csak napokkal később ismerkedhetek meg személyesen a kis vörös szépséggel. A nagy nap azonban eljött, az RC teljesen egészségesen, életerősen várt rám a Peugeot parkolójában, ahova az egyik legnehezebb feladat volt visszatérnem egy hét múlva.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
A modellfrissített 207 RC – elődjéhez hasonlóan – az egyik legvisszafogottabb modell a Ford Focus RS és ST, Mazda3 MPS, Renault Clio RS, Opel OPC-k, SEAT Cuprák és Volkswagen GTI-k által uralt mezőnyben, az összes közül a legszolidabb autó, amely szinte leplezi teljesítményét. A gyönyörű bordómetál fényezést a feketére sötétített ablakok, a krómozott hűtőrács, ködlámpák, márkaemblémák és kipufogóvég hivatottak feldobni, a 17 collos Pitlane króm felnik pedig telitalálatként fogják össze az autó egészét. A lökhárítókon semmi sportosság, a küszöbök és sárvédők sincsenek szélesítve, a felnik mellett egyedül a divatos tetőszárny és a sokak által kritizált kipufogóvég árulkodik a motortérben uralkodó erőkről. Aki pedig észreveszi a csomagtérajtón húzódó RC feliratot, annak már az utastérben pihenő sportülések is szemet szúrnak, és kitisztul a kép.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
Ide kívánkozik, hogy a dupla kipufogóvég furcsa végződését legtöbben a sufnituning kategóriájába sorolták, akárcsak az MPS esetében a Lexus-optikás hátsó lámpákat, de könyörgöm: ha két oldalra kivezetett, kör alakú végeket látunk az autó farán, az azért nem sufni, mert a versenyautókon is az van?

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
Kicsit kiakadnék, ha az RC-t ötajtós kialakításban is kínálná a Peugeot, de szerencsére nem. Igaz, az RC több mint fél méterrel rövidebb az MPS-nél, tengelytávja azonban csupán tíz centivel kurtább a japánnál, mégis kupésabb érzetet keltenek a hatalmas, autóhossznyi ajtók, mint az összezsúfolt, családi ötajtósé. A belső térben – tegyük fel, hogy egy sima 207-esből átülve - alig észrevehető változások fogadják a pilótát. Egyedül a fémes pedálsor, a krómkeretes számlapok és a krómozott váltógomb árulkodik a gyorsabb feelingről. Mindezeket persze csak úgy vesszük észre, hogy a magába szippantó kagylóülésben helyet foglalva keresni kezdjük a többi sportos kütyüt. Talán még a bőrrel bevont háromküllős kormány elegánsnak mondható, de ez is csak a bőr bevonatban különbözik a többi francia volánjától.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
Külön szólni kell az RC-hez alapfelszereltségként járó sportülésekről, amelyek a 180 centis, körülbelül 65 kilós testemhez milliméter pontosan passzoltak. Gio kollégám, aki 190 cm-es férfias magassághoz nagyjából másfélszeres tömeget társít, meglehetősen szűkösen érezte magát mellettem. Háromajtósról lévén szó, a hátsó üléssorba csak akkor zsúfolható be bárki más, ha valamelyikünk hajlandó kiszállni a kagylóülésből, és előrehúzza azt. A kagylóülések egyébként kifejezetten kellemes, már-már kemény szövetet kaptak, oldaltartásuk kiváló (Válint Tibor Ferrari Challenge-ben szereplő F430-asában nincsenek jobbak), olyannyira, hogy az első együtt töltött napunk végén (érthető okokból 150 városi kilométernyi autókázás után) gyógyszerekkel kellett enyhítenem a jobb felkaromban hasogató, szűnni nem akaró fájdalmat. De erre még visszatérünk.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
A 207 RC-t a Peugeot kínálatában legerősebbnek számító, 1.6 THP négyhengeres turbómotor hajtja, amely a háromajtós orrában 175 lóerőt és 240 Nm forgatónyomatékot teljesít (utóbbi ideiglenes túltöltéssel 260 Nm-re növelhető). Ugyanez a benzines szív dolgozott a kollégám által már korábban tesztelt 308 CC-ben is, 150 lóerősre fojtva, alattam 10-11 literes városi fogyasztással. A 207 RC városi fogyasztását a plusz 25 lóerő ellenére is 9,9 literre írja a katalógus, végsebességét 220 km/órában, nulla százas sprintjét pedig 7,1 másodpercben adták meg.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
Nem is véletlen, hogy a PSA BMW-vel közösen fejlesztett 1.6-os THP turbómotorja több alkalommal is elnyerte az Év Motorjának járó díjat, hiszen minden tekintetben kiválónak mondható. Maximális teljesítménye ugyan csak 5000 fordulat/perc értéknél jelentkezik, egy ekkora autóban, városi forgalomban autózva azonban közel sincs szükség ennyi nyomatékra. Elindulásnál még száraz időben sem kell autóversenyzős múlttal rendelkezni ahhoz, hogy kipörgessük az első kerekeket az aszfalton, sőt. A bőven elegendő Newtonméter és lóerő kettősének köszönhetően inkább a csikorgásmentes rajtolás az embert próbáló feladat. Ha pedig elhagytuk a lámpát, kedvünk szerint taposhatjuk a pedálokat, a 207 RC igazi sportautós élménnyel ajándékoz meg minket.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
A 175 lóerős motor már alacsony fordulatszámnál, kis sebességnél is szórakoztató, az MPS-ben tapasztalt 260 lovacska már inkább életveszély a Nagykörút külső sávja és a Combino közötti lepadlózáskor. A 175 lóerő nem tépi ki a kezekből a kormányt, nem fulladunk meg az öt másodperces gyorsulástól, nem égetjük le a kuplungot, de ettől még semmivel sem vagyunk kevesebbek. A 175 lóerő pont azon a határon mozog, amellyel egy háromajtós kisautót már-már veszélyes teljesítménnyel nyúzhatunk a forgalomban, de még épp nem életveszélyes, ráadásul nem is fogyaszt annyit, mint erősebb társaik. Egy szó mint száz: jóllehet, a Mazda3 MPS közel száz lóerővel keményebb, ennek előnyét mégis inkább városon kívül, hosszabb szakaszokon élheti ki az ember.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
A Peugeot legerősebb teljesítményéhez természetesen sport futómű és sport fékrendszer illik, és ezt meg is adják a franciák. A fékrendszerre lassabb és tempósabb lassuláskor sem lehet panasz, a felnik érezhetően érintésre dermednek, a megnyújtott fékút már csak a gumik csúszásának tudható be. A futómű érezhetően sportosra sikeredett, aminek köszönhetően ugyan csupán 10 milliméterrel ült lejjebb az autó, a gátlók mégis keményebbre lettek hangolva. Egyszóval bírja a gyorsabb kanyarokat, a halálfélelemhez tényleg igazán sok kell.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
Az egyetlen pont, ahol elvérezhet a teljesítmény, az áttétel. A szokásos ötsebességes váltó – elférne a hatsebességes is -, amitől a 207 SW-ben is forgalmat alázó teljesítményt vártam, itt még nagyobb buktató. Hiába a sportos teljesítmény, ha a fokozatok között teljes vállból indított rángatással kell váltani, mire kettesből hármasba váltunk, a fordulatszám 4000-ről máris 2500-ra csökken. És ez nem jó. Sokszor említettem már, nem fogom túlragozni. A 175 lóerőt, a 240 Nm-t és a 7,1 másodperces sprintet márpedig ki akarom élvezni, és ennek egyetlen módja, hogy elmebeteg módjára rángatom a jobb karomat le-fel, majd megint le és megint fel, amiről senki nem gondol mást, mégis furcsán nézhet ki kívülről. Ennek köszönhető, hogy a rengeteg izomból húzott kettes és négyes miatt a jobb felkarom percenként vésődött bele a kagylóülés oldaltámlájába, ami estére úgy bedurrant, hogy mozdulni nem tudtam az ágyban.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
A 220-as végsebességet valamiért kedvem sem volt kipróbálni, de biztos vagyok benne, hogy kiautózható az RC-ből – ha már 260-ig van skálázva. Higgyék el nekem, az autót egy hét alatt szarrá hajtottuk, igazi élményautóként gondolok vissza rá. 175 lóerővel és mondjuk nyolc másodperces sprintekkel a kútnál 10,2 literes átlagfogyasztás jött ki – kizárólag városban. Erre a katalógus 9,9 litert írt, de ritkán esik meg, hogy sikerül ennyire közel teljesítenünk a gyárilag mért adatokhoz. Ugyanakkor az is igaz, hogy a hétvégén épp Gio mutatta meg, hogy akár a katalógusérték alá is be lehet férni egy autóval, ha akarunk: 5,6 litert evett alatta a Citroen C3 Picasso, a katalógus 6,1-gyel számol.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
A 207 RC ára 5,610,000 forint, ami igazán elgondolkodtató. Elgondolkodtató, mert ennyi pénzért egy gyönyörű autót kapunk (metálfény felára 94,000 forint), egyszerre elegáns és sportos megjelenést, két személyre bőven elegendő hellyel, briliáns teljesítménnyel és jó fogyasztással. A családos apukáknak persze továbbra is álom marad, de a tehetősebb fiatalok, akik a haverokon kívül maximum a barátnőt furikázzák napközben vagy esténként, véleményem szerint az egyik legjobb megoldás. Éppen azért, mert se nem túl gyenge, se nem túl erős – nem kell attól tartani, hogy egy óvatlan gázadás után a fél kerületben elmegy az áram, mert véletlenül kivágtak vele egy villanyoszlopot.

Fényképeken a Peugeot 207 RC - galéria!
Ahogy mondtam az elején is: ha a Peugeot úgy dönt, hogy egy exkluzív, személyre szabott ajánlattal felajánlja nekem az autót, az első szóra rohanok érte és elhozom magammal. Ígérem.
A tesztet írta: Pirisi Zsolt
Fotók: Sütő Péter
|
Peugeot 207 RC
|
|
Méretek
|
|
Hosszúság
|
4030 mm
|
|
Szélesség
|
1720 mm
|
|
Magasság
|
1492 mm
|
|
Tömeg
|
1325 kg
|
|
Üzemanyagtartály mérete
|
50 liter
|
|
Motor
|
|
Hengerűrtartalom
|
1598 ccm THP
|
|
Max. teljesítmény
|
175 LE
|
|
Max. nyomaték
|
240 Nm
|
|
Menetteljesítmény
|
|
Végsebesség
|
220 km/h
|
|
Gyorsulás 0-100 km/h
|
7.1 mp
|
|
Fogyasztás
|
|
Városi fogyasztás, katalógus
|
9.9 liter/100 km
|
|
Városi fogyasztás, a teszt alatt
|
10.2 liter/100 km
|
|
Árak
|
|
Alapár
|
3.109.000 Ft
|
|
Alapár a tesztelt motorral, felszereltséggel
|
5.610.000 Ft
|
|
A tesztelt modell ára
|
|