Teszt
Honda CR-V 2.0: Egy szertefoszlott álom

A legrosszabbkor kaptam, a legrosszabb motorral.

Lapigazgatónkkal és kollégámmal ellentétben nem különösebben rajongok a magas, szabadidő-autónak már sok, terepjárónak viszont még kevés járművekért, amelyek alaphangon beszívják a tizenhárom litert, és még el sem indultunk. A legújabb Honda CR-V mégis nálam kötött ki, ezt tudtam már jó előre. Eljátszottam hát a gondolattal, milyen lesz. Elképzeltem magam alatt egy hófehér autót, sötétített ablakokkal, csillogó felnikkel, vajbőr belsővel, panorámatetővel, összkerékhajtással és egy 2.2-es dízellel. Mosolyra görbült a szám, és egyre jobban vártam azt a bizonyos hetet. Aztán sajnos minden másként alakult…

Képeken a Honda CR-V - galéria!

Kiderült ugyan, hogy az általunk tesztelhető CR-V mindössze két hetes, talán én lehetek a harmadik sofőr, aki beleül, mégis egy sötét, 2.0 benzines autót kaptunk, és mint megtudtam, automatikusan kapcsoló összkerékhajtással. Makulátlan belső tisztaság, panorámatető és sötétített ablakok fogadtak, a bőr belsőnél azonban csak a nyomatékos dízel hiányzott jobban. Január közepét írtunk, hóból pedig annyi volt, hogy még az utak szélén sem fért el. Vettünk egy nagy levegőt, és nekivágtunk a teszthétnek.

Elölről érdemes nézni

A Honda CR-V tipikusan az a hobbiterepjáró, amely nem üti meg a BMW X5, Audi Q7 és Mercedes-Benz ML szintjét, de valamivel több, mint egy Suzuki Grand Vitara. Valahol a Ford Kuga és a Toyota RAV4 ellenfeleként mozog, hiszen mégiscsak egy Hondával van dolgunk. A kerekek pont méretesek, a ballonos gumit nem kell félteni, a hasmagasság okán pedig akár még terepre is merészkedhetnénk a CR-V-vel. De már ha csak abból indulunk ki, hogy nincs dízeles nyomaték és szabályozható összkerékhajtás, jobb, ha inkább városban maradunk divatozni.

Képeken a Honda CR-V - galéria!

A városhoz viszont nem elég kifinomult, bár karakteres, azt meg kell hagyni. Hátulról a két, függőlegesen elhelyezett lámpatest az egyetlen fantáziadús elem az autón, de az is idejétmúlt már. Oldalról krómozott kilincsek és csillogó ablakkeret látványa tárul elénk, bár ne tennék. Az autó karakteres, szögletes formáihoz ugyanis semennyire nem illik az oldalsó ablakok buborék formája. Főleg, hogy a visszapillantók is szögletesek, még szép kis villogókat is kaptak, az autó frontrésze pedig kifejezetten ijesztő. Ezúttal jó értelemben.

Képeken a Honda CR-V - galéria!

Egy behemót, másfél tonnás géptől nem egy nyámnyila, szégyenlős formát, hanem olyan agresszív kisugárzást várok el, mint amit a CR-V orra sugall. Élesen vágott fényszórók, hosszan előrenyúló motorfedél, méretes merevítés a lökhárítón combcsont-magasságban. Ilyennek kell lennie. Az autóról nem hiányzott a krómozott tetősínpár, a 180 centimmel így sem tudtam átnézni felette. A magassággal tehát nincs baj, a beszálláshoz is szinte ugrani kell, az autó fényezése azonban nyáron minden bizonnyal jobban tetszett volna. Gio kollégámmal nem tudtunk dűlőre jutni az árnyalat tekintetében, de azért megpróbálom leírni: alapvetően mélybarna fényezés, arany, zöld és ezüst színű gyöngyházzal, ami az autómosó utáni első kanyarban máris metálfeketének hat.

Jól érzem magam, és ez a lényeg

Miután beugrottunk a volán mögé és becsuktuk a méretes ajtót, egy teljesen egyedi, semmihez sem hasonlítható belső térbe huppanunk. Igaz, az üléseket nem minőségi bőr borítja, csupán kemény szövet az egész, a vezető- és utasoldali kartámaszok, a rideg, ámde karakteresen megformált ajtókárpitok, az elegáns műszerfal és a hatalmas tér érzete kellemes komfortérzettel tölt el. Karnyújtásnyira ülök a jobb egytől, a két ülés között egy hatalmas doboz tátong, amely legalább hat liter vizet nyelne el, és jó helyen van a váltóbot is. De ne feledjük: a motor ekkor még be sem röffent.

Képeken a Honda CR-V - galéria!

A hőn áhított panorámatető húsz centire van a fejemtől, az ülést és a kormányt kényelmesre igazítva a középkonzol méteres távolságba kerül, a könyöktámaszon pihentetve a karomat a váltó azonban mérnökien kézre esik. Minőségérzetet sugall a kormány, a precízen megrajzolt műszerfal, a kellemes háttérvilágítás felső-középkategóriás autó érzetét kelti. Nem olyan kifinomult és átgondolt ugyan, mint az Accord esetében, de érezhető az igyekezet.

A középkonzol gombjai megkímélik az embert a felesleges szívatástól, minden funkció a helyén van, és azt is csinálja, amit kell. Praktikusan nyílik a kesztyűtartó felett elhelyezett kis rekesz ajtaja: egy elegáns mozdulattal becsúszik a műszerfalba, és jópofa a kézifékkar megoldása is. Kivételesen nem jobbról kell rámarkolni, hanem elölről, elkerülhetetlen, hogy kiengedésekor az ember akaratlanul is szinte a lábfejét érintse. Hatalmas úton jár, de legalább érezteti, hogy nem egy kis Civicben ülünk.

Jöjjön, aminek jönnie kell

Ráadom a gyújtást, a kétliteres benzin beröffen, észrevétlenül halkan, a legkisebb rezonancia nélkül jár. Gázadásra a fordulatszám gondolkodik egy kicsit, majd elkezd emelkedni, a kuplungpedál óriási tartományban fog, még a friss jogsis haveromnak is képtelenség volt vele lefulladni. Ő imádta, mert könnyű vezetni. Nem húz, nem kapkod, nem hajt, nem megy. Nincs gond a váltóval, a húsz literes átlagfogyasztástól csak a hatodik fokozat ment meg, hiszen némi túlzással 70-nél már közel 4000-t forog ötödikben a motor. A teszthét alatt 13,7 literes átlagot produkáltunk vele, amiben jóformán csak városok közötti ingázás volt. Városban beszipkázta a 15-16 litert. És még nem is ment.

Képeken a Honda CR-V - galéria!

Első és második fokozatban elég négyezerig forgatni a motort, hogy történjen is valami, a fölött azonban már kegyetlenül tapossuk a gázt, ha menni akarunk. Előzni pedig horror. Másfél tonnás kasztni, benne közel négyszáz kiló ember, egy 2.0-s benzines szívvel. Érzem, ahogy a motor küzd, ahogy erőlködik, pedig még csak nem is emelkedőn megyünk. A fordulatszámmérő szinte végig 4000-5000 között barangol, a motor zúgása behallatszik az utastérbe, így a HIFI hangerejét is próbára teszem.

Képeken a Honda CR-V - galéria!

A váltóművel nincs gond, szokatlanul könnyedén, apró csuklómozdulatokkal kapcsolható, a jobb kar végig a könyöktámaszon pihen. A futómű és a fék párosa közül az előbbire volt kevesebb panasz, hiszen megeszi az úthibákat, kanyarban ugyanakkor instabil picit. Gyök kettővel, néhol üresbe kapcsolva, mínusz sebességgel gurulva mertem csak bevenni egy-két kanyart, mert féltem, hogy a segge kicsúszik és hatalmasat borulunk. Az automata összkerék pedig olyan volt, mint amilyennek vártam: hóban sem különösebben éreztem, hogy mind a négy kereket hajtom. A fék száraz úton elmegy, esőben és hóban azonban katasztrófa.

Nem tudom, mivel/kivel volt a baj, de a néhány napos havazás alatt majdhogynem halálfélelmem volt a sózott, de még viszonylag friss hóval borított utakon. Harmincas sebességnél nem mentem többel, mert a fék kiszámíthatatlan volt. Hol harapott, mint az állat, hol pedig csak csúszott és csúszott. Aztán centikre megálltunk a szemközti betonoszlop előtt…

Képeken a Honda CR-V - galéria!

Nem szeretném tovább ragozni a tapasztalatokat, de a CR-V-nek épp annyi előnye van, mint amennyi hátránya. Hatalmas autó, minőségi belsővel, luxusautós kényelemmel, gyatra motorral és hajtással. Mindezért az alap motorral 6,910,000 forintot kérnek, az általunk tesztelt, kicsit extrább kivitel azonban már 7,799,000 forint. Ahogy már egy korábbi tesztben is utaltam rá: megmutattam jó pár embernek az autót, és a véleményünk egyöntetű volt. Ennyi pénzért nem rossz ez, viszont egy ilyen kasztnihoz 2.2-es dízel és kapcsolható összkerékhajtás kellene. De nagyon.

A tesztet írta: Pirisi Zsolt
Fotók: Sütő Péter