Az ilyen járművek miatt terjednek el nehezebben Európában a hibridek, városban 5.2 literből lazán megáll a zöld dízel.
Ford Fiestából már a harmadik járt nálunk az elmúlt 1 évben: a kőkorból ránk ragadt 1.4-es dízellel szerelt példány csak megjelenésében tett rám mély benyomást, az 1.6-os sportverziót azonban nagyon tudtam élvezni, még akkor is, ha néha tompának tűnt a motor, köszönhetően az Euro-szabványoknak. Erre most megkaptuk harmadikként a Fiesta ECOneticet, a Ford zöld fegyverét, azt az autót, amelyre 3.7 literes vegyes fogyasztást ígér a katalógus, 98 g/km CO2 kibocsátással.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
Rögtön az elején szögezzük le, hogy legtöbbünket nem érdekli az, hogy mennyire környezetkímélő az autó, amivel járunk. Az esetek 99%-ában csak legyintek azokra a képmutatókra, akik azzal próbálnak érvelni, hogy az ő autójuk mennyire és mennyiben védi a környezetet. Ez a legtöbbünknél nem szempont. Nem azért ülök be reggel a kocsiba, hogy óvjam a környezetet. Teljességgel hidegen hagy, hogy ki hány gramm CO2-t pöfög ki, mert nem ebbe fulladunk bele, hanem a megtermelt és elégetett szemétbe, a szénnel tüzelő erőművekbe, a megfeneklett tankerhajókba, a felrobbantott bombákba, a kitörő vulkánokba és a harmadik világ környezetszennyezésébe. Aki szelektíven gyűjti a hulladékot, többet segít, mint amennyit azzal ártana, ha minden nap egy IFA-val hajtana végig az Andrássy úton.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
Tudvalevő, hogy a főváros levegője akkor tisztult csak igazán ki, amikor néhány napig nem jártak a BKV buszai. Hozzáteszem, ekkor még közlekedni is lehetett a városban, mert senkit nem tartottak fel a legjobb esetben is csak 35-tel vánszorgó kék Ikarus-dobozok, amelyek gyárkéményként okádják magukból a füstöt.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
Az autógyártók persze felvették az eléjük dobott csontot. Ha most találnák fel az autóskártyát, a végsebesség helyett károsanyag-kibocsátás meg fogyasztás lenne rajta, ami konkrét generációk gyermekkorát tenné tönkre. Nem véletlen persze, hogy még ma is inkább egy Ferrari meg egy Lamborghini kerül ki a fiúk és a műhelyek falára, nem pedig egy Fiesta ECOnetic, amely a lehetőségekhez képest kevéssé szennyezi a környezetet.
Az, hogy ilyen autókra, mint ez (meg a VW Polo BlueMotionra, Seat Ibiza Ecomotive-ra) szükség van, jól mutatja, hogy mennyire megtorzult az autósvilág. Meg hogy milyen sokba kerül a benzin.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
Szeretném, ha minden olyan ember, aki azért vesz kis fogyasztású autót, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon, feltenné a kezét, vagy legalább írna egy kommentet a teszthez. Önök és én is hüledezve haladunk el a benzinkutak előtt. Lassan 350 a sima benzin, 330 a gázolaj, a sportkocsikba töltendő prémium meg a 400-as határt verdesi. Tavaly nyár óta 80 forinttal lettek drágábbak az üzemanyagok, és ez a hatás sajnos csak az adóemeléseknek és a gyengülő forintnak köszönhető, az üzemanyagok világpiaci árának emelkedése még nincs benne. Ha kéthetente 5 forinttal emelkedik a benzin ára, kiszámolható, hogy még az idén 400 fölé jut a rendes 95-ös ólommentes ára, ami minimum botrányos.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
Az egész Fiesta ECOneticet tehát erről az oldalról kell megvizsgálni. Teljesen mindegy, hogy 98 g/km a CO2 kibocsátás. Maradjunk a fogyasztási adatoknál, meg annál, hogy ezeket hogyan érték el, és hogy mit áldoztak fel érte.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
Az ECOnetic pompás zöld színben érkezett, ez a fajta kikacsintás azért tetszett: zöld az autó, zöld a színe, legyen. A motortérben egy 1.6-os dízel szív dobogott, ami már rögtön az elején bizonyította, hogy a Ford a jobbik irányból kezdte közelíteni ezt a „fogyasszon keveset a verda” témakört. Megtehették volna, hogy egy 3 hengeres, semmire sem jó dízelt kevernek a motorháztető alá, amivel finom gázpedálkezeléssel 2.9 literes fogyasztást érhetünk el országúton, de szerencsére nem tettek így. Az 1.6-os, 90 lóerős TDCi motor csúcsnyomatéka 200 Nm, ami már meglehetősen hamar, 1750-es fordulatszámnál jelentkezik, teljesen feleslegessé téve a motor pörgetését.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
A standard 1.6-os dízel Fiestához képest az ECOnetic alacsonyabb gördülési ellenállású gumikat kapott, amelyekkel valamelyest romlott a vezetési élmény (főleg a sportváltozathoz képest), ám a Fiesta olyan magasról indul, hogy még ez is belefért. A külső és a belső ugyanúgy tetszik, mint az eddigieknél, ugyanolyan remek, fiatalos, friss egyéniség, mint egy éve. Nagyon eltalálták ezt a formát és műszerfalat a készítők, igaz, 10 év múlva aligha lesznek ilyen jó véleménnyel a most még újszerű megoldásról a használtpiacon...
A motor egyébként szépen teszi a dolgát. Már 2000 alatt elválthatunk, ha nem sietünk, azt amúgy sem nagyon lehet ezzel a párosítással, mert ha nagyon nyomnánk neki, érezni fogjuk, mennyire meg van fojtva a jobb fogyasztás érdekében a TDCi. A bulizósan világítós váltóról nincs mit mondani, váltási érzet nincs, egy fabotot rángatunk erre-arra, semmi extra. Kár viszont, hogy csak 5 sebességet kapcsolhatunk, mert hiába hosszúak az áttételek (így az utolsó is), hiányzik egy 6. fokozat ahhoz, hogy autópályán is igazán jól fogyasszunk.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
A fogyasztás aztán megdöbbentően jóra sikeredett, kizárólag városban 5.3 litert evett a kocsi, a katalógusadat 4.9, ezt tehát nagyjából tartani is sikerült! Nyugodt országúti haladásnál nem jelenthet problémát 4 liter alá szorítani az elégetett gázolaj mennyiségét (katalógusadat: 3.6), ami nagyon nagy szó egy kényelmes, 5 személyes, annyira nem is kicsi kocsitól.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
Az alacsony értékeket azért is kaphattuk, mert az ECOneticben nincs pótkerék és hátsó szárny amivel jelentős súlyt takarítottak meg a tervezők. Az ECOnetic alapfelszereltség egyébként picit szegényes, persze szinte minden rendelhető is hozzá. Így nincs, de megvásárolható a behajtható elektromos tükör, a sötétített üvegezés, a metálfény és az első ködlámpa is. A klíma alapáron manuális, de felárért vehetünk automatát is.

Különleges fotók egy különleges Fiestáról - galériánkban!
Mindent összevetve a Fiesta ECOnetic a józanész autója. Mindössze 5.3 litert eszik Budapesten, amivel nagyjából 15-16 forintba kerül megtenni egy kilométert, még ilyen üzemanyagárak mellett is. Ez az autó – és társai – az oka annak, hogy Európában lassan és nehezen terjednek el a rendszerint benzinmotorral üzemelő hibridek: a zöldes dízelek fogyasztása adott esetben bekúszhat a hibridekéi alá is.
Sajnálatos módon az árakról nem tudunk információt adni, mert a ford.hu-n elérhető Fiesta árlistát nem lehet megnyitni, a régiben meg épp az ECONetic felszereltség nincs benne. Ha ez változna, kiegészítjük ezt a bekezdést.
Teszt: Pirisi Marcell
Fotó: Sütő Péter
|
Ford Fiesta ECOnetic
|
|
Méretek
|
|
Hosszúság (mm)
|
3950
|
|
Szélesség (mm)
|
1973
|
|
Magasság (mm)
|
1481
|
|
Tömeg (kg)
|
1110
|
|
Üzemanyagtartály mérete (L)
|
45
|
|
Motor
|
|
Hengerűrtartalom (cm3)
|
1560, dízel
|
|
Max. teljesítmény (LE@RPM)
|
90@4000
|
|
Max. nyomaték (NM@RPM)
|
200@1750
|
|
Menetteljesítmény
|
|
Végsebesség (km/h)
|
178
|
|
Gyorsulás 0-100 km/h (mp)
|
12.3
|
|
Fogyasztás
|
|
Átlagfogyasztás, katalógus (l/100 km)
|
3.7
|
|
Fogyasztás a teszt alatt, város (l/100 km)
|
5.2
|
|
Árak
|
|
Alapár (Ft)
|
3.050.000
|
|
Alapár a tesztelt motorral, felszereltséggel (Ft)
|
-
|
|
A tesztelt modell ára (Ft)
|
|