A 2 literes dízel úgy játszik a kis i30-cal, mint Pege Aladár kedvenc hangszerén: könnyedén, mosolyogva, lendületesen, érzéssel.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem olvasom a konkurenciát. Amikor kiírunk egy tesztautót, általában csak annyit tudunk róla, hogy melyik gyártó melyik modelljéről van szó. De hogy pontosan milyen változat, milyen motorral és felszereltséggel, az csak az autó átvételekor derül ki.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
Vagy ha már mások is tesztelték előttünk, akkor a konkurenciától!
Amikor eljött tesztre a Nissan Murano, rendszámra tudtuk, hogy mibe fogunk ülni. A Grand Vitarák esetében ugyancsak, de a minap egy C4 Picassóval például melléfogtam, mert másra számítottam, mint ami végül érkezett.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
Ezt csak azért mondtam el, hogy tudják, hazudnék, ha azt mondanám, nem sejtettem, hogy milyen autóval készül nekünk csütörtökön a Hyundai, még akkor is, ha a 2 literes motor elsőre szokatlanul nagynak tűnt a koreai gyártó középkategóriás gépkocsijába. Egy kis internetezés után azonban rájöttem, hogy itt valami egészen érdekes és különleges járműről van szó: 2 literes sima i30 még az árlistában sincs, a konkurens oldalak közül is csak néhányan tesztelték.
Az autó átvételekor kiderült, hogy miért.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
- Ez egy különleges változat, csak rendelésre kapni, kétliteres dízellel kínáljuk, de az embereknek általában az 1.6-os CRDi is elég – mondta Ibolya. – Már nem sokáig lesz a kínálatban, hamarosan érkezik az új i30, ezért is kínáljuk most óriási akcióval.
Az óriási akció pedig nem csupán marketingduma, mert a listaáron 6.050.000-ért kínált Premiumot most 4-essel kezdődő összegért vihetjük haza. Ez azért nem tréfa.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
Az i30-cal a legnagyobb baj az, hogy olyan, mint a szürke szamár a ködben, legalábbis elölről. Hátulról kapott némi BMW-s hatást, de elölről semmi emlékezeteset nem produkál, nem csak lerajzolni, hanem felidézni is komoly fegyvertény emlékezetből.
Megosztás
A belső már teljesen más tészta. A barna borítás nagyon hiányzik a mai autókból, jó volt ismét ilyen környezetben ülni. Az ülések félig bőrből készültek, a kormány teljesen. A fedélzeti számítógép meglehetősen okos, van USB-s hifink, amiből olyan jól szól a zene, hogy miután hazaértem, többször még lent maradtam néhány percig zenét hallgatni a kocsiban, a szomszédok nyilvánvalóan hatalmas örömére.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
A kékes hátterű komputer nem sokaknak tetszett, de nekem igen, mindent tud, amit akarhatunk tőle, igaz, nem jöttem rá, hogy hogyan lehetne megállítani és újraindítani egy-egy számot, ha például telefonálnánk egyet (persze nem vezetés közben, hanem a parkolóban állva).
Rekeszeink vannak, én mostanában főleg az ajtózsebet használom, minden el is fért, amit csak akartam. A könyöklő is mély, ráadásul duplán nyitható, bár ennek gyakorlati hasznát azért nehezen tudom elképzelni: arra a kis tálcára legfeljebb némi apró fér, az meg zörög.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
A Premium felszereltségű i30 különlegessége egyrészt a motor, másrészt a felszereltség. Itt alapáras az ESP és a kipörgésgátló, az elektromos, fűthető tükrök, a bőrözött kormány és váltóbot, a deréktámasz, a már említett félig bőr ülések, a körlámpák, az UV-szűrős üvegek, a négy automata ablak, a kormányról szabályozható hifi, a tempomat és az automata klíma is. Gyakorlatilag semmi sem maradt ki, nincs mit megvennünk extraként, navigáció ugyanis nem rendelhető az i30-asokhoz, másra meg így első látásra nincs is komoly szükség.
Kijelentő módban írom: az i30 Premium felszereltségét tekintve egy minden mai igényt kielégítő autó. Nem hiányoznak belőle valóban fontos kényelmi funkciók (automata parkolás, tolatókamera, kanyarfényszórók nem játszanak, ezek nélkül még 30 évig simán megleszünk), elférni benne négyen (akár öten is), van csomagtartója és kiválóan megy.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
De vajon mennyire? És mennyit fogyaszt ezzel a nagy motorral?
A 2 literes CRDi akár feleslegesen nagynak is tűnhet ebbe a karosszériába, ám ez a kifejezés az én szótáramban nem szerepel, legalábbis ezen a szinten még nem (egy 5 literes V8 mondjuk túlzás lenne). Sokkal vonzóbb így, mint egy 3 hengeres, 900 köbcentis turbódízellel, amelyik megcsinálja a 4 literes fogyasztást városban, csak időnként arra leszünk figyelmesek, hogy inkább a bicikliúton haladunk, mert ott csak a kerékpárosok előznek meg, a kocogók még nem.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
A 136 lóerős teljesítmény mellé 1800-2500 között 304 Nm-es nyomaték érkezik. Beindításkor meglehetősen hangos és meglepetésre füstös az aggregát, de ahogy bemelegszik, kisimul a járása. Környezetvédelmi besorolása szerint Euro 4-es, 6 sebességes kézi váltó jár hozzá.
Az i30-at megkaphatjuk 1.6-os dízellel is, azt 90 és 115 lóerős teljesítménnyel kínálják, 235 és 255 Nm-es nyomatékkal. Nem csodálom, ha valaki megelégszik ezekkel is, de ha sokat használják autópályán és országúton, érdemes lehet elgondolkozni azon, hogy i30-asukba inkább ezt a nagyobb dízelt veszik.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
Igaz, hogy a 10.3 másodperces gyorsulás nem sportkocsis, de a 205 km/h-s végsebesség azért sokat mondó adat. Autópálya tempónál (130-160) nagyjából 2300-2800 körül forog a motor, kiszámolható, hogy országúti közlekedés esetén a 2000-et is alig éri el. Ez pihentető, nyugodt körülményeket biztosít az utastérben, főleg, hogy a jól sikerült hangszigetelésnek hála a motorzajból nem sok jut be az utastérbe.
Rugalmassága élvonalbeli: Tökölre menet előzgettem néha az országúton, megdöbbentően hamar jutottunk el olyan sebességtartományokba, ahol hirtelen attól kezdtem félni, hogy ha most lefényképeznek, a havi fizetésem jelentős része rámehet a büntetésre. Elég odalépni a 80-nal cammogó teherautó mögött mondjuk 4.-ben, aztán mire végzünk az előzéssel, máris úgy 140-el közlekedünk, nyilvánvalóan szabálytalanul.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
Az M0-áson „Renault Géza” próbált meglógni előlünk egy Clio Grandtourral, de rövid idő alatt befogtuk és átintegettünk neki. Meg sem kottyant a kocsinak a néhányszáz méteres hátrány azonnali lefaragása.
Már egészen 1500-tól jól használható a hatodik, előzni onnantól még nehéz, de felgyorsítani egyáltalán nem lehetetlen. Az 53 literes tankkal némi odafigyeléssel 1000 km-t is megtehetünk 110-120-as tempóban, a vegyes fogyasztás 5.5-re jön ki, az országúti 4.5-re, a városra 7.1-et ígér a katalógus.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
Nekem 80% város, 20% M0 és autópálya bevezető után 6.1-en állt meg a mutató. Ennyit arról, hogy a nagyobb motorok jobban szennyezik a környezetet. Megjegyzem, a két 1.6-os egyaránt 4.7-et eszik vegyesen, ennél 8 decivel rosszabb a 2 literes katalógusadata. Bőven megéri.
Persze itthon nincs igazán realitása ennek a motorváltozatnak, ezért csak külön megrendelésre hoznak ilyet az országba. Nem tudom, hogy hányat adtak el, de aki megvette, egészen biztosan jól járt.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
Főleg, ha nem jelentkezett nála az az egyetlen probléma, ami jelentősen rontotta a komfortérzetünket a kocsiban: 1-esben, 2-esben és 3-asban is rángat a motor a csúcsnyomaték megérkezésénél, 1800-as fordulatszám körül. Ezt korábban a számítógép frissítésével próbálták orvosolni a Hyundai szerelői, ám nem jártak sikerrel.
Kissé amerikás érzésem volt az i30 Premium kapcsán. Kicsi autóba a jenkik pakolnak nagyobb motorokat, és magunkban mindannyian tudjuk, hogy nagyon jól teszik. A tavaly ilyenkor nálunk járt Mazda2-es kis benzinesét azóta is sajnálom: ha legalább egy 1.6-os, vagy egy turbós 1.4-es lett volna, teljesen máshogy viszonyultunk volna egymáshoz...

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
És erre idejön a Hyundai, elhozza magával a 2 literes dízellel szerelt i30-at és aprópénzért kezdi el kínálni. Beszéljünk picit az árakról, ami a tesztelt modell esetében 4.990.000 forint, azaz 5 millió alatt maradunk full extrás felszereltséggel, nagy dízellel, kis fogyasztással. A listaárból több mint 1 milliót engedtek a koreaiak, annak érdekében, hogy a még megmaradt néhány típust értékesíteni tudják az új i30 érkezése előtt.
A Ford 6.3 millióért szórja a Titanium Focust, hasonló, picit erősebb felszereltséggel, az új Opel Astra Cosmo 6.75 millió (160 lóerővel), a Golf 7.2 millióért kínálja ugyanezt. Még a Kia Cee’d is drágább 2 literes dízellel, az is 6.6 millió, ugyanezzel a felszereltséggel.

Szép autó, jó autó, jó nagy motorral! - i30 galéria
Szerintem nincs több kérdés, amit fel lehetne tenni. Az i30 Premium 5 millióért az egyik legjobb ár/érték arány a piacon, és vele soha, de soha nem fogjuk azt érezni, hogy nem megy elég jól az autónk.
Teszt: Pirisi Marcell
Fotó: Sütő Péter
|
Hyundai i30 Premium
|
|
Méretek
|
|
Hosszúság (mm)
|
4245
|
|
Szélesség (mm)
|
1775
|
|
Magasság (mm)
|
1480
|
|
Tömeg (kg)
|
1354
|
|
Üzemanyagtartály mérete (L)
|
53
|
|
Motor
|
|
Hengerűrtartalom (cm3)
|
1991, dízel
|
|
Max. teljesítmény (LE@RPM)
|
136@3800
|
|
Max. nyomaték (NM@RPM)
|
304@1800-2500
|
|
Menetteljesítmény
|
|
Végsebesség (km/h)
|
205
|
|
Gyorsulás 0-100 km/h (mp)
|
10.3
|
|
Fogyasztás
|
|
Átlagfogyasztás, katalógus (l/100 km)
|
5.5
|
Átlagfogyasztás, tesztadat (80% város, 20% országút) (l/100 km)
|
6.2
|
|
Árak
|
|
Alapár (Ft)
|
3.299.000
|
|
Alapár a tesztelt motorral, felszereltséggel (Ft)
|
4.99 millió
|
|
A tesztelt modell ára (Ft)
|
|