Családoknak alighanem tökéletes, igaz, az apróságok több figyelmet érdemeltek volna.
A Citroen a Berlingóval ugyanazzal a tűzzel játszik, mint amivel a Toyota kóstolgatott a Verso kapcsán. Távol áll tőlem, hogy rajongjak a dízel családi autókért, ám természetesen az előnyeiket észreveszem, jó szívemnek és kötelességtudatomnak is köszönhetően. Megint elővettem a tükröt, őszülő hajam alá 5-10 további életév által megedzett arcot képzeltem, és apai szemmel közelítettem a Berlingo felé.
A formája a „cél szentesíti az eszközt” felkiáltás szellemiségében fogant. A korábbi Berlingonál lényegesen kevésbé teherautós, haszongépjárműves, ám még így is hatalmas, furgonos puttonyt cipelünk magunk után.
Az orra viszont szép. Szó se róla, nagyon jól áll neki az arany (ha valakit szürke Berlingóval látok, elmondok helyette 10 Miatyánkot), de az orr önmagában is remek munka. Bár látszólag egyszerű vonalakkal és megoldásokkal dolgozik, mégis érdekes, a szemet megragadó egésszé áll össze, az EKG-ként vonagló Citroen-embléma pedig eleganciát kölcsönöz, krómozott felületének köszönhetően.
Oldalról nem lehet sokat várni egy ilyen konstrukciótól. A lenyűgözés, az izgatás helyett nyugodtságot és ugyancsak egyszerűséget sugall, arról nem is beszélve, hogy ilyen formát „bárki” megrajzol, nem kell érte milliókat fizetni sztár autótervezőknek. Az első ablakok lekerekített alsó sarka zavaróan ellentétezi a két hátsóablak ellentétes sarkainak szögletességét, ez talán felróható, picit olyan, mintha a La Manche-alagutat fúrták volna citroenék: külön-külön megcsinálták az elejét és a hátulját, összeragasztották, majd megnézték, hogy mennyi az eltérés. Hát sok.
Még több fotó! - galéria, klikk!
Amiért viszont jár a piros pont az az, hogy diszkréten, az autó formavilágába illően tudták elrejteni a tolóajtó működéséhez elengedhetetlen sínt.
Hátul aztán kész, mindennek teljesen vége. Mintha abbahagyták volna a tervezést a franciák, betettek egy félajtónyi, téglalap alakú ablakot, egy rendszámtáblát, fűrésszel hozzáigazították a lámpákat, majd elmentek Marseille-PSG meccset nézni a kocsmába. Semmi baj nincs vele, azt leszámítva, hogy olyan unalmas, hogy az autópályán tartósan mögöttünk közlekedő közlektárs jó eséllyel rohan belénk az első fékezésnél, mivel elaludt a látványtól.
Példányunk 7 személyes volt, hátul két teljes érétkű üléssel. Ez viszont hatalmas jópont, hiszen végre nem csak gyerekülést tuszkolhatunk a hátsó gyűrődési zónába, hanem felnőtteket is. Ha betesszük a két hátsó ülést, természetesen megszűnik a csomagtartó, „ez, az” elfér, de „ez meg az” már nem.
Még több fotó! - galéria, klikk!
Mivel a Berlingót meghúzott nadrágszíjhoz tervezték, a hátsó két ülést kőkemény mechanikával, karok billentésével, nyitásával, zárásával, majd rángatással vehetjük ki, az ülések pedig nem könnyűek. Viszont van előttük lábtér, ami valóban 7 személyessé teszi a konstrukciót, itt valóban elfér 7 felnőtt, még ha egy Budapest-Athén utat nem is feltétlenül érdemes felvállalnia ennyinek. Beszállni minden, magára valamit is adó utas a csomagtartóból fog, a két hátsó ülés között van hely bőven.
Haladjunk most már fokozatosan előre, a középső üléssorról úgysincs nagyon mit mondani. Elférünk, az ülések kényelmesek, kilátni ki lehet, a tolóajtó pedig remek találmány. Természetesen 3 valódi ülést kapunk, fejtámlákkal, látványos oldaltámaszokkal és mintás üléshuzattal. Hatalmas hely nyílik könyöklésre, a fejtér pedig bazilikákat idézően hatalmas.
Még több fotó! - galéria, klikk!
Az első üléssorban utazók járnak a legjobban. Az anyósülésen ülőt például légyzsák óvja, míg padtársa a kormánykerékkel és a mellékelt 3 pedállal múlathatja az időt utazás közben. A Berlingo belső tere egyébként meglehetősen teherautós.
Első ránézésre könnyen átlátható és kezelhető a középkonzol, amelyen rengeteg vízszintes tároló rekesz kapott helyet. A műszeregység pofonegyszerű, négy mutató és ennyi, többre ne is vágyjon senki, amúgy is, van fedélzeti számítógép.
Még több fotó! - galéria, klikk!
Az anyagok minősége a túlzottan igényesekből fejcsóválást válthat ki, ám semmi olyan taszító nincs benne, ami miatt a tartály helyett az autó belsejébe locsolnánk a benzint (esetünkben persze dízelt), „átértelmezve” a belsőégés folyamatát. Maradandó egészségkárosodás nélkül lehet hozzászokni a Berlingo belvilágához, a teherautósan magas üléspozícióhoz, illetve a vártnál valamivel gyengébb és elszomorítóbb váltóhoz.
Pár apróságot azért érdemes megemlíteni. Az első ülések mindegyikéhez karfát mellékeltek. Érthetetlen, hogy miért. Az autógyártás számtalan esetben bizonyította már, hogy középre könyöklő való, ami ha még ki is húzható, pláne örömet okoz a kormány tartásában megfáradt jobb (illetve bal) karoknak. A Berlingo ehhez képest rossz helyre elhelyezett, rossz szögben állítható, gyenge, kevés terhet elviselő karfákat kapott, amelyek közül én például mindig a szemköztit használtam, akkor tudtam kényelmesen elhelyezkedni. A könyök pihentetése ugyanis nem azt jelenti, hogy a hónunk alá csapjuk a felkarunkat és katonásan kezdünk ülni, márpedig a Berlingo könyöklői leginkább erre alkalmasak. Igenis bosszantó.
Még több fotó! - galéria, klikk!
Mindezeket nem teszi jóvá, de „kiváló dolgozó” elismerést érdemel az, akiben felmerült, hogy legyen a műszerfal előtt felhajtható rekesz. Köszönöm, aki gondolt rám, a kulcsimra és a kacatjaimra!
Közlekedni a rekesztől függetlenül nagyon zsibbasztó érzés a Berlingóval. Az 1.6-os dízel nem egy atomerőmű, tompán, megfontoltan húzza a gépjárművet. Bár normális városi haladáskor, kis gázpedálállásnál úgy érezzük, hogy remekül megy az autónk, kövérebben megnyomva a pedált, jelentős gyorsulást várva kiderül, hogy abban bizony nincs tartalék. Ehhez persze hozzá lehet szokni, családbarát közlekedésre hangolt erőforrás ez, pont úgy megy, mint ahogy egy 1.6-os dízelmotorral szerelt autótól várnánk.
Még több fotó! - galéria, klikk!
És bizony a fogyasztása is pont olyan. Városban 7 litert engedett meg magának a szörny, ami ellen egyáltalán nem volt kifogásom. Álltunk dugóban, mentünk gyorsan, mentünk nyugodtan, hétköznapi körülményeket modellezve kaptuk ezt az adatot. A katalógus egyébként 6.8 litert ír, ami figyelemre méltó őszinteség, hiszen ezt az adatot egészen biztosan hozni is lehet az autóval. Országútra 4.9, vegyes felhasználásra 5.6-ot ígér a Citroen.
A száguldozásban a futómű sem partner, valahogy nem tűnt tökéletesen eltaláltnak, de nagy baj sem volt vele. Puhán libben, néha koppan, természetesen inkább a Thököly útra, semmint a Hungaroringre optimalizálva. Közlekedni tehát abszolút jól lehet vele, autózni már kevésbé – feltéve, ha autózás alatt valami élményszerzést is értünk. Élményt ugyanis a Berlingo vezetése egyáltalán nem ad. Semmit, nullát.
Még több fotó! - galéria, klikk!
A Berlingo vezetése közben keletkező élményt a maradék 6 ülésen elhelyezett haverok, barátok, családtagok, az egyre közelgő Balaton vagy az Adria válthat ki: hurrá nyaralunk, apa kocsit hajt, stb. Elvisz innen oda, meg visszahoz, gond nélkül, kis étvággyal, nagy-nagy fejtérrel, a család nagy örömére. Be lehet lakni, otthonossá lehet tenni mindenféle kacattal, itt hagyott térképpel, oda tett plüssállattal, meg persze keresztbe is lehet tenni, ha éppen arra vágyunk, melyik autót nem lehet, csak ezt a szegény Berlingót nem érdemes.
Egy rossz szavam nem lehet rá. Tágas, remek autó, jó, nyugis és spórolós motorral, jó felszereltséggel, néhány, fentebb említett kompromisszummal. Hogy mennyiért? Na, most figyeljenek.
Még több fotó! - galéria, klikk!
A legolcsóbb, 1.6-os benzines (90LE) Berlingóért 3.390.000 forintot kér a Citroen akciósan (egyébként 4.055.000). Ehhez persze nem járnak oldallégzsákok, klíma (ez legalább rendelhető), tolatóradar, tempomat, egyszóval nélkülözni kell. A tesztautó alapára (110 lóerős 1.6 HDi erőforrással, FAP felszereltséggel) 5.180.000 akciósan, egyébként 5.680.000. És még ebben sincs kétzónás klíma (95 ezer), ülésfűtés (65 ezer), akciósan tehát olyan 5.5 millióért hozhatunk el egy tényleg nagyon jól felszerelt (de biztonsági csomaggal még nem ellátott) Berlingót.
Hogy sok érte, vagy kevés? Ki a megmondhatója. Sok Berlingót látni az utakon, tehát sokan választották végül a Citroen megoldását a „családi autó” problémára. Én abszolút tanácstalan lennék. Érzelmek nélkül képtelen volnék autót vásárolni, a Citroen pedig semmit sem mozgatott meg bennem. Nincs mit megutálni bene, nincs miért megszeretni. Jó autó, jó technika, apróbb hibákkal. Most mi legyen?
Azt hiszem, családi autót nem én választok majd, ha arra kerül a sor.
Teszt, fotók: Pirisi Marcell
_290_main.jpg)
_290_gallery.jpg)
