Meg kell, hogy mondjam: régen autóztam ilyen jót – ilyen drágán.
Kedves Olvasónk!
A Lancer Ralliartról élő tesztet olvashatnak. A kocsit többen is kipróbáltuk, az első napoktól az utolsóig követhetik az eseményeket, ha az utolsó (jelenleg a 7.) oldaltól visszafelé kezdik el olvasni írásunkat!
május 26., 15:31
Nem szeretném elmesélni a hétvégémet, mert túl sok kérdést vetne fel, inkább csak a Lancer Ralliarttal kötött szoros barátságunk kialakulására hegyezem ki a sztorit. Fontosnak tartom az elején megemlíteni, hogy a Lancer Ralliart nem sportautó. Négy ajtós, bőrbelsős, automataváltós családi autó szuper zenével, egy erős motorral és összkerékhajtással. Mit szeretnénk kihozni az egészből? Azt, hogy az erős motor ellenére mennyire szar csapatni vele, vagy azt, hogy mennyire drága egy családi autóhoz képest? Ezen gondolkodtam, amikor megkaptam ezt az autót…

Előre tudtam, hogy sokat fog enni. Más oldalak nagylelkűen 15-16 litert írnak városban, „átlagosan közlekedve vele, néha megtépve egy-két piros lámpánál”. Hát nem tudom… tény, hogy a duplakuplungos automatával normál üzemmódban úgy el lehet közlekedni, hogy sok típussal ellentétben nem kell pumpálni a pedált, és végig 2000 alatt tartja a fordulatot, de ekkor is 16.5 litert ír ki az elektronika. Ha átteszem sport fokozatba, a kétezres fordulat azonnal háromezerre nő, a fogyasztás megugrik, a motor és a kidörgő pedig ordít, hogy miért nem taposom már ki a szívét…
Lényeg a lényeg: nagyon alapszinten használva a fogyasztás is megáll 15 liternél 100 kilométerenként, de akkor mit keres alattunk ez az autó? Leszidtak és finoman elküldtek anyámba a hozzászólók, amiért nyomom egy olyan autónak, amelyet erre építettek. Eredetileg. És mivel nyomom, a gyári 7,1 helyett 7,5 alatt meg is volt a nulla száz nem egyszer, és bizony az élménnyel párhuzamosan a fogyasztás is nő. Alattam 23,5 liter 98-ast (!!!), Patrik haverom alatt 28-at szippantott a kétezres turbó. Az átlagban 25 liter, egy kétezres motortól. Sok.

Mérlegelni kell azonban, hogy ennyi pénzért (kb 10,000 forint 100 kilométer) mit kapunk az autótól. 15 literrel úgy járunk el vele, ahogy bármelyik másik géppel, 25 literrel viszont olyan dolgokat művelünk, amire nagyon sok másik nem képes. A kérdés: megér-e az élmény 10 litert? 100 kilométerenként plusz 3500 forint, kidobva az ablakon, csak saját magunk szórakoztatására. És most köszön vissza az általam írt második sor: bőven megéri, hiszen régen autóztam már ilyen jót.
Egy ilyen autóval tízből kilenc ember menni szeretne, kilencből hat pedig vezetni is. Hárman rettegnek. Egyrészt az erőtől, másrészt önmaguktól, hiszen nincsenek felkészülve rá. Nagyon sok autót legyaláztam a hétvégén a Ralliart volánjánál ülve, elképesztő tempókat autóztunk, volt, hogy a tízedikről, volt, hogy a villamosról, és volt, hogy a parkoló autók mögül próbálták megmondani nekünk, hogy mi a frankó, és hogy milyen tábla van kirakva az utca végén.

De hogy mindenkinek jó legyen, vasárnap délután egy lezárt útszakaszra vittük ki a verdát, beletoltunk 40 litert, és kezdődhetett a móka. Fél kilométer hosszú aszfaltcsík, két végén visszafordító kanyarral. A 7,1 másodperces katalógusidőt nem sikerült megdöntenünk, de 7,35 másodperces nulla százat kihoztunk belőle. A duplakuplungos automata roppant kényelmes extra az autóban, két kézzel markolod a kormányt, miközben csak az útra figyelsz. Akár gyorsulsz, akár lassulsz, az automata kapcsol magától, bár még sport fokozatban sem mindig engedi tiltásig húzatni a motort. Erre vannak ott a műanyag váltófülek (miért nem lehet fém?) a kormány mögött. Leírhatatlan érzés, amint tíz másodperc alatt felrobbansz 150 km/órás tempóra, majd hagyod négyesben pörögni a motort, és nem kapcsolsz. A kipufogó ordít, a motor letilt és tombol, a fordulatszámmérő a maximális 7000-nél pattog, és minden csak arra vár, hogy meghúzd a kis fület a volán jobb oldalán.

Százas tempóval érkezünk meg a visszafordítóba, rárántjuk a kormányt, és leborulunk az összkerék előtt. Nem kell lassítani, nem ver ki a víz a közeledő oszlop láttán, mert a hajtás megfog, és ahogy behúz a kanyarba, úgy ki is visz vissza kettes padlóval. Ahogy Gio kollégám írta: egyszerre húz és egyszerre tol, és mindezt olyan erőtartalékkal, amely önbizalmat és bátorságot ad. A négy tárcsafék pedig tisztességesen lassítja a vasat, bár amióta megtapasztaltam az egy tonnás Opel Corsa alá bepakolt Subaru Impreza WRX STi fékrendszert, egyik gyári rendszertől sem dobom el az agyam, így a Lancer Ralliart esetében sem.

Az elején feltett kérdésre pedig a válasz: az általunk tesztelt Lancer Ralliart egy bámulatos menetteljesítményre képes gép, amely egyetlen pontban sem kevesebb egy átlagos családi autónál. Épp, hogy több annál. Nincs baj a futóművel, a hajtással, a motorral, a váltóval, sőt még a fékkel sem. A 25 literes fogyasztástól azonban kicsit többet várna az ember, de nem ez a jó megoldás. Tökéletes ez az autó, minden szinten hibátlan, csak az étvágyát kell lecsökkenteni a gyárban. És akkor komolyan elgondolkodom rajta néhány évtized múltán.
Megosztás
május 21., 8:52
Közben előkerült Zsoca, aki tegnap este lenyúlta tőlem az autót, hogy picit ő is kipróbálja az esti Budapesten. Számítottam rá, hogy az általam kiharcolt 12 literes vegyes fogyasztás (ami mutatja, hogy inkább nyugisan, semmint agresszívan vezettem) meg fog ugrani, de az azért megdöbbentett, hogy 23.5-öt produkált Zsolti, aki a tank felét leautózta 1 éjszaka alatt.

- Hatalmas ez az autó, olyat megyek vele, mint az állat! De már lement az egész tank, újra kellett az este tölteni [én félig tele adtam oda neki]. Ezért nem kéne ilyen... nagyon brutális. Nem hiszek neki, de azt írja, hogy 23.5-öt zabál. Mondjuk az a baj, hogy inkább elhiszem... - morfondírozott a padlógáz-padlófékes vezetési stílusa miatt sokszor kikezdett Zsocó. - Alig mentem vele... Iszonyat durván sokat zabál. Fele-felében normál és sport módban hajtottam, volt egy kis kézi is. De nem értem, hogy zabálhat ennyit! Ez egy 2 literes motor, és hiába csapatja neki cudarul, azért ez durva. A címbe is beleírhatod! Gyilkos ez szerintem...
május 21., 8:41
Elnézést a késlekedésért, súlyos technikai gonddal küzdünk, a képfeltöltő panelünk beszart, eddig kerestük a megoldást. Mindenesetre néhány képet most beszúrok ügyetlenül, a link róluk a Lancer Ralliart galériájába vezet!

május 20., 19:11
Az utcánk végében csatornáznak, óriási munkagépekkel vonultak fel az építők. Amikor kivittem a szemetet, körülállták az autót, kérdezgettek róla. Első kérdésükre, hogy akkor ez a 140 lóerős változat-e, nemmel feleltem, ami rögtön érdeklődést váltott ki belőlük.

Általános álláspont, hogy ez az autó fantasztikusan szép. A ragadozó tekinte bámul ránk elölről, bárhonnan is nézzük! Az IKEA parkolóban ugyanígy nézték, rengetegen jönnek oda, dicsérik, nézik a felnit, hogy mekkorát kapott korábban.

Elkészült a galéria, amelyre talán használhatom az "idén az eddigi legjobb" jelzőt! Ízelítiőül néhány kép ebbe a cikkbe is befért, de ezúttal a szokottnál is érdemesebb átkapcsolni a teljes galériáért!

Megosztás
május 20., 11:13
Már egy csomó mindent leírtam erről a kiváló gépjárműről és nyilván nem akarjátok nap mint nap ugyanazt olvasni...
Tegnap még hazahoztunk vele egy cicát, bővült a család, mondhatni. Az ő véleményét nehéz volna megkérdezni a járműről, ám felettébb nyugodtan tűrte az utazást, még akkor is, amikor kicsit megfeledkezve róla, alaposan megnyomtam a gázpedált.

Ma reggel a csomagtartót "teszteltem", egész délelőtt szelektív hulladékot szállítottam. Azt hittem, hogy mélyebb lesz ennél: majd látjátok a fotókon (Marci és Balázs is vizsgázik ma, ezért csak délután várhatóak az újabbak), hogy az alján egy felemelhető panel van. A PSA autókban ez azt jelenti, hogy alatta van még egy üreg, amit megtölthetünk, ám a Lancer esetében a pótkeréknek hagyták meg a helyet. Ez persze öröm: a peres gumik bármikor elszállhatnak és nem jön rosszul, ha van egy teljes pótkerekünk erre az esetre!
A forgalomban viszonylag nyugodtan autózva aztán eldöntöttem, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lesz gyenge autóm. Ez a 2 literes turbós benzines nagyon sokat tesz azért, hogy a benzinmotor versenyben maradjon a dízelek mellett: oké, hogy kétszer annyit zabál, mint egy gázolajos, hasonló méretben, de egy 2 literes dízelmotor nem tudja azt, amit ez a benzines igen.

Már a legelső pillanattól, a legalacsonyabb fordulatszámon is van nyomaték, ami aztán nem vész el 3500-4000 körül, a motor vígan forgatható, ha épp arra lenne szükség. Igaz, a hangja csak alacsony fordulaton szép, magasan nem, de akkor is, végig erővel ÉS nyomatékkal autózunk, nem úgy, mint a dízeleknél. Az erőre pedig a mindennapi közlekedés során is rengetegszer van szükség. Hány Suzukit vagy gyengébb Opelt látunk félpercig besorolni, mert ha van is lyuk, nem talál bele, hiszen a kettes már sok, a hármas meg még kevés? Hány 1.4-es kis benzines autó éled fel csak 4000 környékén? És hány ugyanekkora dízel tud csak annyit, hogy lök egyet 1800-nál, aztán szépen lassan kimúl?
Nem akarok ódákat zengeni erről a motorról, de lehet, hogy még azt is megérdemelné. Elég csak egy kicsit odalépni és máris megvan az, amit akartunk. Nem bunkótahóparaszt módon, nem leszorítva a másikat vagy az erőnket fitogtatva: egyszerűen van egy feladat és az autó megoldja. Sokak szerint balesetveszélyesek az erős autók - már megbocsássanak, de ez oltári baromság. Persze 700 lóerővel felesleges araszolni a Hungárián vagy előzgetni az M1-M7 kivezetőn, de 240 lóerő az borzasztóan egészséges, egyáltalán nem sok, és már egyáltalán nem is kevés. Egyfajta különös biztonságérzettel ruházott fel az, hogy az autó, amit vezetek, bármikor képes megugrani, bármikor, bármilyen pedálállásnál és fordulatszámnál elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy megoldjunk valamit.

Országúton úgy előzünk, mintha állna az előttünk haladó: elég egyet visszaváltani (hatodikból ötödikbe), máris maximum erő és nyomaték áll rendelkezésre, le sem kell nyomni a harmadánál tovább a pedált, máris bőven előtte vagyunk. Nem kell várni arra, hogy fél percig csendes legyen a szembesáv.
Vegyetek erős autókat...
Frissebb fotók tehát a délután folyamán várhatók!
Megosztás
május 19., 17:25
Szóval... Egyelőre ezeket a fotókat tudjuk megosztani veletek. Első körben megpróbáltunk lemenni a zubogó patak partjára, de nem jártunk túl nagy sikerrel: féltem, hogy ha lemegyek a partjáig, nem fogok tudni feljönni a 4x4-es, de nem terepre kitalált Lancerrel. Néhány próbálkozás után továbbmentünk egy erdei útra, ahol az előbb már említett postás-eset történt: innen küldjük szeretettel a szembe menős, nem photoshoppolt képet!

A Lancerről még nem alakult ki a végleges véleményem. Érezni, hogy erős, és tetszik, hogy nem túl erős. Bár figyelni kell, hogy egy-egy előzésnél vagy komolyabb gázadásnál ne kerüljünk 2-300 ezres büntetési kategóriába, azért jól autózható és kiautózható a nagy része még úgy is, hogy nem sodorjuk életveszélybe magunkat. Balázs arról faggatott, hogy milyen egy összkerekes sportkocsit vezetni a front (Focus RS) és a hátsó (370Z) után. A legnagyobb különbség az, hogy indulásnál nem kaparnak el a kerekek. Ez a váltónak is köszönhető: a duplakuplungos szerkezet meglehetősen lassan kapcsol indulásnál, még sportfokozatban is, avaron sem tudjuk kipörgetni a vas kerekeit. Az úttartása viszont remek, a kanyarokban életbiztosításként értékelem, hogy egyszerre húz és tol.

Kóspallag után kiszélesedett az út és megnéztem, mit tud a szerpentineken, erdei utakon a Lancer. Nagyon tetszik, hogy a futóműve nem túlzottan feszes: épp elég ahhoz, hogy bátrak legyünk vele, de elég kényelmes is ahhoz, hogy átéljünk vele egy kátyút. A peres gumik megtartják a rárakott dobozt, amikor pedig elindulna a háta, az elektronika időben közbeléb. Sok játékot nem hagy, de nem is arra van, ha valaki túlontúl felpörgeti magát, ki is kapcsolhatja - én nem mertem, drága az autó és az életünk is.
Az automataváltónak köszönhetően minden idegszálammal az útra, a kormányra, az autó terelgetésére koncentrálhattam. Hiányzott már egy kis száguldás, és itt most ne 180-200-as tempókra gondoljanak, még az egyenesekben sem gyorsultunk 120-130 fölé, de az erdei szerpentinen még ez is bőven elég volt.

A kanyarokban a legjobban a kátyúktól és a dobbantóktól féltem, meg persze a szembejövőktől... :) A váltót nem tettem sportba, ha elkezdjük hajtani, a normál fokozat is elég, mert ráérez a váltó, hogy mit szeretnénk. Az alul is jelentkező nagy nyomatéknak hála ha leesik a fordulatszám, akkor sincs nagy tragédia, hamar feláll és hasít tovább a motor!
A turbó hangja gyönyörű, a fékek viszont fáradnak, és egyébként sem olyan erősek, hamar jön az ABS, nem voltam nagyon elégedett velük.

Az első, nagyon rövid tesztnap utáni verdikt tehát nagyjából annyi, hogy imádom ezt az autót, mert nem túl erős. Tudom, hogy ezt már írtam és talán butaságnak hangzik, de azért elmagyarázom: a 105 lóerős Sierrából átülve azért nem feltétlen tudok uralni és élvezni egy 500 lóerős vasat. A Lancer Ralliart 240 pacija viszont kézre áll, az összkerékhajtás pedig hülyebiztos, ezzel nem fogok tudni úgy keresztbe állni, mint a 370Z-vel télen.
Az EVO biztosan durvább, de nem biztos, hogy kellene még nekem az a durvaság. Egyedül a féket sajnálom...

Ja!! És kiírtam CD-re a kedvenc zenéimet, félelmetesen jól szól a hifi!
Megosztás
május 19., 16:59
Elvétettünk egy falut!! Kóspallagról lefelé jövet meg akartunk állni a kismarosi Patakpart vendéglőben, de Verőcén kötöttünk ki... Mondjuk visszafelé találtunk egy helyet, ahol összefoglaltuk a Lancert a visegrádi várral. Most egy picit eszünk, közben Marci dolgozik a fotókon, nagyjából 20-25 perc és beszámolunk!
Állat a szerpentineken ez a vas...!
május 19., 16:00
Megvoltak az első izgalmasabb pillanatok: a Szokolyát Kóspallaggal összekötő hegyi úton kanyarodós-gyors fotót akartunk csinálni, de jött szemből egy postás Transporter... Kikerültük egymást, de morcos volt ő is meg én is... A helyek fantasztikusak, imádunk itt lenni, Marci pedig készített 1-2 olyan fotót, amitől tényleg lefelé kezdett esni az állam...
Balázs megjegyezte, hogy ez végre egy olyan Micu, amibe rendes, normális belsőt tettek, és tényleg. A karbonos betétek és a navigáció nagyon jól áll össze. Az ülések oldaltartása viszont nem valami nagy szám, azért ennél sokkal jobbat vártam.
május 19., 15:33
Nagyjából működünk, csak nehéz hálózatot és térerőt találni, főleg 3G-s webet... A lényeg, hogy Szokolya környékén minden várakozásunkkal ellentétben nem találtunk Fallout 3 díszleteket: minden él és virul, kidőlt fáknak nyomuk sincs! A patakparton készültek egész jó képek, de nem merek a hamarosan láthatónál lejjebb menni, nem vagyok benne biztos, hogy feljönne az autó...
Hamarosan lesznek fotók, már dolgozunk rajtuk, csak kellene a hálózat. A Lancerben a fogyasztás a legrosszabb: az új Kettesen 90-nel csöpögtem végig, így most 11.5 literrem ent le az átlag... Szomorú. Mindenesetre nem sokára szerpentinezünk, úgyhogy készülhetnek a peres gumik...
május 19., 12:35
Na, hazajött a Mitsubishitől az autó! Az első az, hogy szerintem vadítóan néz ki. Gyakorlatilag 100 emberből én vagyok az egyetlen, akinek az 5 ajtós Lancer is tetszik, de nincs kifogásom a háta és a lámpái ellen (igaz, kicsit Lacettis!). A külső jegyekről nem értekeznék, beszéljenek a fotók, de azért nézzétek meg a felniket, a szárnyat, a motorháztető beömlőit... Belső fénykép egyelőre nincs, lóhalálában csak ezt a 3 külsőt lőttem.

A legjobb eddig a hangja, az is olyan alacsony fordulaton. Ott borzasztóan erősnek érződik, aztán amikor elforgatjuk tiltásig a motort szembesülünk azzal, hogy 240 lóerő azért nem a világ vége. Mivel összkerekes, nagyon jól uralható, nem szalad el sem a háta, sem az eleje. Kellemesen erős, nyomatékos már alul is.

A váltó egy duplakuplungos szerkezet, normál és sport módja van, én az előbbiben keveregtem vele ki Újbudára. Sportban nagyon fickós a vas, visszaváltásnál felpörög a motor, csodás, viszont rengeteget fogyaszt vele. Normál módban picit lassan reagál a szerkezet ha vissza kéne váltania, ez besorolásoknál kellemetlen volt (négy sávot mentem keresztbe a Hungárián néhány méter alatt, elfelejtettem felrakni sportba).

A felületválasztónak egyelőre nem sok értelmét láttam, majd kiderül, lesz-e rá szükség! Erős autó, de nem túl erős, bőven vezethető. Bővebben hamarosan - kb. másfél óra és indulunk, addig is itt vannak a fotók!
május 19., 11:11
Megvan az autó! Hamarosan lesznek fotók!
május 19., 9:21
Lapozzunk egyet - eljött a szerda! Nagyjából fél 10-kor indulok a Mogyoródi útra a tesztautóért, és csak bízok abban, hogy már ilyen korán átvehetem. Zsocával a Citroennél találkozunk, ott kaparintom meg a fotóapparátust, amellyel végre képeket is fel tudok tölteni a kocsiról! Visegrád helyett Szokolya környékére megyünk, arra jobban ismerem az utakat. A felszerelésem között két pár cipő (egy csizma), két sárga mellény, laptop és pendrive (utóbbiról fogom kiírni a zenéket arra a CD-re, amelyet útközben veszek meg: a Lancerben nincs USB olvasó!) található, de viszek kártyaolvasót, lesz kamerás fotógép is, szóval megyünk, készülünk, olvassatok minket egész nap!
Megosztás
május 18., 18:40
Ami nagyon fontos és elfelejtettem az előbb az az, hogy most mindennél jobban várjuk az interakciót és a visszajelzést tőletek! Írjatok emailt, pötyögjetek valamit Facebookon, kérdezzetek és kérjetek a kommenteknél, tegyetek bármit! Ha valamire kíváncsiak vagytok, kérdezzetek, megmondjuk! Ha érdekelne egy fotó egy jegenyefa alatt, keresünk egyet, alá állunk és megoldjuk! A lehető legérdekesebb olvasmányt szeretnénk összehozni nektek: a négyfős csapat ezért kel fel holnap és ül autóba!
május 18., 18:13
Valami olyasmivel próbálkozunk most, amit itthon talán még senki sem próbált meg (bár ennek nem néztem utána, bevallom): élőben fogunk letesztelni egy autót! A Mitsubishitől szerdán hozzuk el a Lancer Ralliartot, amivel még aznap lenézünk Visegrádra, autózni, fotózni, megismerkedni a narancsszínű bestiával! Fotót most még nem is tudok mellékelni róla, hiszen még nincs nálam a jármű! Az biztos, hogy holnap reggel izgatottan indul a reggel: találkozunk Zsocával, aztán irány a japán szalon, elhozzuk a vasat!

Ez egy Lancer Ralliart, de fehér! A miénk más lesz...
Rögtön dokumentálni kezdünk, megosztjuk veletek az első, a második, a harmadik benyomásokat, és azt is, ha esetleg mi nyomnánk be az autó orrát, farát vagy oldalát! Várunk mindenkit ebbe a folyamatosan frissülő cikkbe tehát – holnaptól Mitsubishi Lancer Ralliart teszt élőben, ha minden flottul megy!
Megosztás
Megosztás