Menetpróba
Új Citroen C3 – Leginkább kézzel fogható a javulás
2010-02-23 20:00 giornalista
Kívülről megkapta a kötelező új elemeket, belül viszont kategóriát lépett a vadonatúj C3-as.
Egészen eddig az alsó kategória igazi fekete báránya volt a Citroen C3-as. A főleg női szemmel vállalható kisautó könnyen elvérzett például a Fiat Puntóval vagy kategóriatársaival szemben, ám ennek most vége: az új dizájn a női mellett a férfi szemeket is igyekszik megfogni.
Az új C3-as kifejezetten kellemes látvány lett. Karosszériavonalai megőrizték az előd világát, ám az arc és a hát is teljesen más. Míg az orrát igazán kidolgozták, a háta picit összecsapottnak tűnik, ez levon az autó értékéből. A belső azonban minden esetleges külső hibát feledted!
A Citroen már a C3 Picassóval bizonyította, hogy stílusban nagyon érzik a mértékegységeket, tudják, miből mennyi kell ahhoz, hogy csettintsünk, ne fintorogjunk! Az új C3 még a Picassónál is komolyabb belsőt kap az Exclusive felszereltséggel!
A bemutató napján 5 tesztautó volt kiállítva, ezek közül mi kettőt, egy 1.4-es és egy 1.6-os benzinest próbáltunk ki. Előbbit Collection, utóbbit Exclusive felszereltséggel, ám mindkét esetben a fő ütőkártyaként beharangozott Zenith szélvédővel.
Az 1.6-ost vittük el először. A belső ezen a modellen minden földi jóval rendelkezett, kiváló anyagok, jó tapintású felületek várják a sofőrt és az utast egyaránt. A 3500 megrendelésből (amelyet a C3 piacain összesen regisztrált eddig a Citroen) persze nem tudni, hányan vették ezzel a szinttel autójukat, ám az biztos, hogy ők nem bánták meg. Digitális klíma, csillogó, minőségi felületek, remek műszeregység és krómozott aljú kormány próbálja még kellemesebbé tenni az utazást. Tényleg frankó, ez így nagyon rendben volt!
Az 1.6-os motor ezúttal 120 lóerős, picit izmosodott tehát az elődhöz képest. A Citroen fogadkozott, hogy nagyon halk lett az új C3, de ez inkább csak kis fordulatszámon igaz. Amint forgatnánk, pörgetnénk ugyanis a legnagyobb C3 benzinest, megjön a hangja, és bizony a szél is süvölteni kezd a kocsi körül. A kormány fogása tökéletes, az előző, túlzottan is szervós kormányhoz képest nagy fejlődés az is, hogy ez végre életre kel és visszajelzést is ad az útról.
A motor erejével nem volt gond, még 130 környékén is nagyon szépen húzott, aki tehát országútra, autópályára vesz C3-ast, írja fel a listájára, hogy ezzel a motorral szeretne közlekedni. Ezzel a motorral 8.9 alatt vagyunk 100-on és 190-ig tart a száguldás. A váltó a szokásos Citroen, kicsit pontatlan, picit nyúlós, de amúgy minden oké vele, a 160 Nm nyomatékkal simán megküzd. A hivatalos városi fogyasztás 8 liter, vegyesen 6, országúton 4.9 liter az ígéret. Mivel 1-1 autót csupán 20-30 percig vezethettünk, nincs információnk arra vonatkozólag, hogy ezeket mennyire tudja tartani a C3.
Fontos még megemlíteni, hogy a futómű inkább kényelmes, hullámzós volt, mint sportkocsis. Az útról nem fogunk leborulni vele, de feszesen vett kanyarokat csak ésszel és érzéssel vegyünk be vele!
- Jelentkezz be vagy regisztrálj, ha kommentet írnál!
- Brutális gépek masíroztak a minap a Hungaroringen!
- Miniszoknyák és LSD ajtók – így ünnepeltek a szomszédban
- Bemutató<br>Új Citroen C3: frappáns válasz egy nehéznek ígérkező évre
- Bemutató<br>Éljen a bolondság: ősszel érkezik a Nissan Juke!
- Íme, a következő Peugeot limuzin: nagyon javulnak a franciák!
- Hungaroring 12H, 6 óra után: magyar csapat a második!








